Meg kell védeni a határokat, támogatni kell a családokat, a brüsszeli kettős mércét pedig júniusban meg kell szüntetni!

A Kodolányi János Egyetem Tematikus hetén az EU elmúlt 5 évben nyújtott teljesítményét értékeltem. Többek között arról beszéltem, hogy milyen választ adott az Európai Unió az orosz-ukrán háborúra.

️Az…

A magyar kormány eddig is és ezután is mindent megtesz azért, hogy Magyarországnak és a magyaroknak járó uniós forrásokat elhozza.

Soha nem látott mértékű iskolafejlesztési program kezdődik a magyar szakképzésben.

A program keretében 3️⃣4️⃣ intézményben 1️⃣1️⃣0️⃣ ezer négyzetméternyi oktatási terület újul vagy épül meg.

A Shell volt az első nyugati szereplő Magyarország történetében, amellyel az ország hosszú távú gázvásárlási szerződést írt alá. Ennek értelmében hat éven keresztül évente 250 millió köbméter…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média