Hosszú napnak nézünk elébe, a Parlamentben kezdtünk, délután kormányüléssel folytatjuk.

Jó napot kívánok Mindnyájuknak!

👉 Egyszer egy jóbarátom azt mondta, amikor egy rendezvényről hazavittem, hogy nem lehet elférni az autómban, mert tele van "operaházi fellépő ruhákkal". Van mindig váltócipő, blézer, blúz vagy ing.…

A rendszerváltás óta idén márciusban volt a legalacsonyabb a regisztrált álláskeresői létszám, ami így több mint három évtizedes rekordot jelent.

Soha nem látott mértékű iskolafejlesztési program kezdődik a magyar szakképzésben.

A program keretében 3️⃣4️⃣ intézményben 1️⃣1️⃣0️⃣ ezer négyzetméternyi oktatási terület újul vagy épül meg.

A Shell volt az első nyugati szereplő Magyarország történetében, amellyel az ország hosszú távú gázvásárlási szerződést írt alá. Ennek értelmében hat éven keresztül évente 250 millió köbméter…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média