“Halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindnyájunk számára. Akkor is, ha név…
Emlékezzünk hősi halottainkra!
️
Történelmünk során milliónyi magyar katona áldozta életét a csatatereken népünk megmaradásáért.
Kötelességünk tisztelettel adózni mindazok emléke előtt, akik vérüket adták, életüket áldozták a hazánkért.
Az I. világháborús hősök síremlékénél gyújtottam mécsest az áldozatok emlékére.
“Halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindnyájunk számára. Akkor is, ha név…
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
/Demjén Ferenc, Lerch István/
Emlékezzünk szeretteinkre, akik már nem lehetnek velünk.

Torontóban találkoztam Doug Ford miniszterelnökkel, aki konzervatív vezetőként Ontariot sikeres irányba kormányozza. Hisz az alacsony adókban, az erős gazdaságban, és nem távolodott el emberek…
Elcsendesedve emlékezünk 🙏🕯
Gratulálunk! 👏
A magyar képviselők 54 mandátumot szereztek Felvidéken. Egységben az erő! 
Emléktábla állítás áldott emlékezetű Nagyapámról, néhai Nagy Lajos református lelkészről születésének 100. évfordulóján tavaly szeptemberben Pápán. Soli Deo Gloria!
"Az igazak emlékezete áldott."
️…
"Mindazokért egy-egy gyertya égjen..."
A morgósi temetőben
Nagyapám sírján ülök
a nyíregyházi
morgósi temetőben.
Amott egy bukszusbokor
boldogan terpeszkedik.
Itt kinőhette magát,
nem nyesik hajtásait.
Nagyapám sírján ülök,
őseim földjén
egy…