“Halottak napja azért is különleges, mert ilyenkor nemcsak a saját halottainkra emlékezünk, hanem mindazokra, akik előttünk jártak, és az életük, örökségük fontos mindnyájunk számára. Akkor is, ha név szerint nem tudjuk, hogy ki készítette az első kenyeret, ki találta fel a betűt vagy az írást. Mindez hozzátartozik az életünkhöz, és nem a semmiből került elénk: ősi örökségeink ezek, amelyeket halottainktól, az egykori élőktől kaptunk.”

A kiváló piarista szerzetes, író-tanár Jelenits István soraival emlékezzünk meg a Halottak Napjáról.

Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.

/Demjén Ferenc, Lerch István/

Torontóban találkoztam Doug Ford miniszterelnökkel, aki konzervatív vezetőként Ontariot sikeres irányba kormányozza. Hisz az alacsony adókban, az erős gazdaságban, és nem távolodott el emberek…

Emléktábla állítás áldott emlékezetű Nagyapámról, néhai Nagy Lajos református lelkészről születésének 100. évfordulóján tavaly szeptemberben Pápán. Soli Deo Gloria!
"Az igazak emlékezete áldott." ️…

A morgósi temetőben

Nagyapám sírján ülök
a nyíregyházi
morgósi temetőben.

Amott egy bukszusbokor
boldogan terpeszkedik.
Itt kinőhette magát,
nem nyesik hajtásait.

Nagyapám sírján ülök,
őseim földjén
egy…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média