Újabb közös sikerek Érsekcsanádon!

Az Akácos utca felújítása mellett bővült a település szabadidőparkja is, ezúttal közel 5,5 millió forint támogatás segítségével. A munkálatok során egy lovas versenyeket segítő zsűri emelvény és egy 50 főnek helyet adó közösségi pihenő került kialakításra. A Csuka Zsigmond Művelődési Házban már az elmúlt időszakban is sok változás történt: 92 millió forintból megvalósult az épület energetikai korszerűsítése, megépült a szertár, megújult többek között a mosdó és a színpad, valamint a tetőt is kicserélték. Ezzel azonban nincs vége, a településnek további fejlesztési elképzelései is vannak, amelyek eredményeként végül egy korszerű, huszonegyedik századi közösségi helyként funkcionálhatna az épület, méltó otthont adva a helyi szakköröknek, civil szervezeteknek.
Az itt élők számára fontos beruházások készültek el és vannak tervben, hiszen egytől egyig azt a célt szolgálják, hogy Érsekcsanádon is jobb és kényelmesebb legyen élni!

👍Újabb lépés a nyitásban!

Május 1-től újra lehetségessé válik a több, mint 700.000 regisztrált horgász számára az éjszakai horgászat.

Minden horgásznak görbüljön a botja!

Továbbra is viselkedjünk…

Ma egy agykutató professzort, egy volt minisztert, az Idősek Tanácsa egy tagját veszítettük el. Hámori József mindez volt egyben, de legfőképp egy nagy tudású ember, akire lehetett számí…

Búcsúzunk a távirattól! A mi életünknek még része volt a távirat. Én elsősorban a dísztáviratra emlékszem: születésnapra, esküvőre, temetésre így is üzentünk egymásnak. Bármennyire is logikus lépésnek…

Rakaca egy ezer fős, 98%-ban cigányok által lakott falu Borsodban. A nehéz körülményekből érkező gyermekek számára megkapaszkodási esélyt jelent, ha van helyi segítő közösség, valódi jelenlét,…

Újdonság a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei diabéteszes gyermeket nevelő családok számára!
Célunk, hogy az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek Magyarországon is a legmagasabb színvonalú ingyenes…

Sok honfitársunk van, különösen a vendéglátásban és a turizmusban, akinek a lezárások után a munka az igazi ünnep.

A kormány gazdaságvédelmi lépései sok munkahelyet megmentettek, de sokat még újra…

Tram-trainből a világ!

Ilyen lesz a kilátás a szerelvényből, amikor Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedik.

A harmadik tram-train is túl van a nagysebességű futópróbán.

A makói turizmus 10 éven belül el fogja érni Gyula szintjét. ☝️

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média