Sok honfitársunk van, különösen a vendéglátásban és a turizmusban, akinek a lezárások után a munka az igazi ünnep.

A kormány gazdaságvédelmi lépései sok munkahelyet megmentettek, de sokat még újra kell teremtenünk.

Ez a május 1. most erről is szól: a küzdelemről, aminek a neheze talán már mögöttünk van, és a feladatokról, amelyeket a magyar gazdaság újrainditásáért, az elveszett munkahelyek pótlásáért még el kell végeznünk.

Együtt sikerülni fog!

Tram-trainből a világ!

Ilyen lesz a kilátás a szerelvényből, amikor Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedik.

A harmadik tram-train is túl van a nagysebességű futópróbán.

A makói turizmus 10 éven belül el fogja érni Gyula szintjét. ☝️

A koronavírus nyomán innovációra van szükség már a kétoldalú megállapodások kapcsán is, ezért most több ezer kilométer távolságból írtuk alá a kolumbiai kollégámmal a felső…

️ Mai gazdasági mérlegünk ️ 5 vidéki város, 25.5 milliárd forintnyi beruházás, 1186 megmentett, 140 új munkahely.

Az egyik legszorosabb szövetségesünk és barátunk is egyben! Csehországgal a koronavírus-járvány okozta válságban is számíthattunk egymásra:

️kölcsönösen segítettünk hazajuttatni a ku…

3 napja került sor a 6. német-kínai kormányközi megbeszélésre.

Ilyen nyilatkozatok születtek:

Hangsúlyozták a nemzetközi együttműködés fontosságát a járvány elleni küzdelemben,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média