Több tiszteletet a vidéki embereknek!

Jakab Péter egy interjú során a vidéki embereket tudatlannak, egyszerűnek nevezte. A Jobbik elnöke szerint a nagyvárosokban „az emberek azért tájékozódnak, érdeklődnek a politika hogyléte felől”. A vidéki, falusi, kisvárosi emberek igenis érdeklődnek a politika felől és nem szeretik, ha őket bárki is sértegeti. A baloldal ismét bizonyította kormányzóképtelenségét, hiszen ők a társadalomnak nem minden rétegét képviselik, hanem csak a saját, velük azonosan gondolkodók csoportját.
Nekünk minden magyar ember számít, pártállástól és lakóhelytől függetlenül!

Jól haladnak a fejlesztések Nagybaracskán

Ezúttal összesen több mint 40 millió forint támogatásból hajthat végre beruházásokat a település. TOP forrásból a község egy nyolc férőhelyes mini bölcsődét…

Közel 560 millió forintos projekt zárult le a Bezerédi-Duna-ágnál

A Bezerédi-Duna-ág területe az utóbbi évtizedekben jelentős mértékben feltöltődött, az egykor jellemző ártéri élővilág egyre inkább…

Ma van Magyarországon a “méhek napja”! Vigyázzunk rájuk is, hiszen nélkülözhetetlen munkát végeznek!

Példás összefogással létesült mentési pont a térségben

Hosszú hónapok előkészítő munkájának és a helyi emberek példamutató összefogásának eredményeként, önkormányzati forrás segítségével alakítottak ki…

Tovább folytatódik az előválasztásnak nevezett színjáték a Soros-féle bábszínházban. Tatatatam: most a Klára-jelenet következik. A DK, a nagy baloldali átverésen belül most kis balos miniszterelnök-…

Magyarországon az elsők között vagyunk az élet újraindítása tekintetében. Ez nem véletlen, több mindennek köszönhetjük a szabad nyarat:

👉Az orvosaink és ápolóink áldozatos és magas szakmai…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média