Ma délelőtt Arató Béla polgármester úrral és Vedelek Norbert alelnök úrral egyeztettük Dunafalva fejlesztési elképzeléseit és a jövőre vonatkozó terveit. A tervek megvalósításán továbbra is közösen fogunk dolgozni!🤝👌

Ma van Magyarországon a “méhek napja”! Vigyázzunk rájuk is, hiszen nélkülözhetetlen munkát végeznek!

Példás összefogással létesült mentési pont a térségben

Hosszú hónapok előkészítő munkájának és a helyi emberek példamutató összefogásának eredményeként, önkormányzati forrás segítségével alakítottak ki…

Tovább folytatódik az előválasztásnak nevezett színjáték a Soros-féle bábszínházban. Tatatatam: most a Klára-jelenet következik. A DK, a nagy baloldali átverésen belül most kis balos miniszterelnök-…

Magyarországon az elsők között vagyunk az élet újraindítása tekintetében. Ez nem véletlen, több mindennek köszönhetjük a szabad nyarat:

👉Az orvosaink és ápolóink áldozatos és magas szakmai…

Ma pörgött az élet a Parlamentben. Gyurcsány 15 évnyi teljesítménye mellett én sem mehettem el szó nélkül!

Jakab Péter ismét produkálta magát a Parlamentben. Megszoktuk már tőle. Akármennyire is próbáltuk korábban komolyan venni, mostanra világos, csak a bohócsapkát viseli a Gyurcsány-showban.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média