Az apa férfi, az anya nő, a gyermekeinket pedig hagyják békén!

A gyermekvédelem ügye sokkal többről szól, mint egyetlen törvényjavaslatról.

A családok támogatása, a nevelőszülők megbecsülése, az intézményekben élő gyermekek védelme és a megfelelő oktatási körülmények biztosítása mind közös felelősségünk.

A gyermekek érdeke nem lehet politikai bunkósbot! Abban kell együtt dolgoznunk, hogy minden gyermek jobb és biztonságosabb körülmények között nevelkedhessen.

Mi emellett álltunk ki eddig is és emellett fogunk kiállni ezután is.

A gályarab prédikátorokra emlékeztünk– 350 éve szabadultak. A XVII. századi ellenreformáció idején református és evangélikus lelkészeket, tanítókat állítottak rendkívüli bíróságok elé. Akik nem voltak…

️ Örülünk, hogy a kormányzat is arra a következtetésre jutott, hogy támogatásra érdemes a KDNP korábban benyújtott javaslata, és ezzel munkaszüneti nap lehet december 24-e!

Ezzel a Szentestére…

Beszéljünk a külpolitikáról Miniszterelnök Úr!

Tessék mondani? Ez a már a működő? Csak mert eme kiírás szerint a vidékfejlesztés tisza szigetes káderek kifizetőhelyének tűnik, mert tiszteletdíjat kapnak a részvételért, ugyanakkor senki nem lehet…

Nos, olyan világban élünk, hogy a kormánypárti kutatóintézetekre jobban kell figyelni, mint a kormányra, mert azok legalább a őszintén bevallják a célokat, valamint maguk között “kódnyelven”…

Tele van a közösségi média azzal, hogyan rúgott fel Magyar Péter minden parlamenti szabályt, hogyan köpte szembe a saját frakcióját és képviselői mintegy két hónapja zajló munkáját a Médiatanács…

Egy szociális otthonból beutalt beteg közvetítésével terjedt el rühfertőzés a budapesti Szent Imre Oktatókórház belgyógyászati osztályán még szeptember 11-én – tudta meg a Blikk. A rendkívül…

Egy ilyen botrányba, kormányok szoktak belebukni. Nem csoda, hogy óriási erők dolgoznak a háttérben az ügy homokba futtatásán.

Nem fogjuk hagyni.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média