Megkérdeztem az embereket, hogy mi az, amiben egyet tudunk érteni.

A Bácskai Harsonának adott interjúban elmondom, miért hirdettem meg a Bácska 2030 programot, és hogy milyen eredményei vannak eddig.

Az interjút a hozzászólásoknál olvashatják.

Arról szól majd az előttünk álló választás, hogy kiben lehet megbízni: az ellenfelünk teljes bizalomvesztésben van, mi nyílt lapokkal játszunk.

- Orbán Viktor -

A Patrióta-frakció bizalmatlansági indítványt nyújt be az Európai Bizottsággal szemben.

Az Ursula von der Leyen vezette Bizottság nem tudott választ adni Európa legsúlyosabb kihívásaira. Elbuktak a…

Saját rendezvényén, több ezer egyetemista között, az egyik utahi egyetem kampuszán nyakon lőtték Charlie Kirk-öt.

Itthon kevéssé ismert, de az amerikai konzervatív világ egyik vezéralakjáról van szó,…

A falusi kisboltok megmentését, sőt fejlesztését célzó programunk a Magyar Falu Program keretében nagy siker!

A falusi kisbolt - sokak szerint - nem csak azért fontos, hogy helyben legyen elérhető a…

Brüsszelben ma újabb háborúpárti beszéd hangzott el.
Még több pénzt, még több fegyvert követelnek Ukrajnának!

És kik tapsolták állva mindezt? A Tisza képviselői.
Ők a háború pártján állnak, mi a béke…

Fábián Sára Ráhel anyaegyesületében, a Csepel SC-ben - annak kiemelt támogatásával - készül a 2028. évi Los Angeles-i nyári olimpiára.

Idén ősszel pedig az egyiptomi világbajnokságon szeretne…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média