Brüsszelben ma újabb háborúpárti beszéd hangzott el.
Még több pénzt, még több fegyvert követelnek Ukrajnának!
És kik tapsolták állva mindezt? A Tisza képviselői.
Ők a háború pártján állnak, mi a béke…
A falusi kisboltok megmentését, sőt fejlesztését célzó programunk a Magyar Falu Program keretében nagy siker!
A falusi kisbolt - sokak szerint - nem csak azért fontos, hogy helyben legyen elérhető a vasárnapi ebédhez kimaradt hozzávaló beszerzése, hogy ne kelljen érte a városba bumlizni.
Hanem azért is, mert a falusi kisbolt az esetek nagy részében találkozási pont, akár közösségi színtér is!
A Magyar Falu Program keretében közel 1500(!), napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg!
Számomra (és nyilván a helyiek számára) különösen örömteli, hogy számos olyan faluban nyitott új üzlet, ahol korábban ilyen egyáltalán nem volt.
A program sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a támogatásban részesült beruházások 96 % százaléka megvalósult, illetve folyamatban van. (A maradék 4 százalék esetében felmerült problémák sokrétűek: lemondás, haláleset, visszavonás, műszaki ellehetetlenülés stb.).
Büszke vagyok rá, hogy a Magyar Falu Programot maguk a falvak írják, és a jövőben is számítunk a falvak javaslataira!
Hajrá, magyar falvak! 


Brüsszelben ma újabb háborúpárti beszéd hangzott el.
Még több pénzt, még több fegyvert követelnek Ukrajnának!
És kik tapsolták állva mindezt? A Tisza képviselői.
Ők a háború pártján állnak, mi a béke…
Fábián Sára Ráhel anyaegyesületében, a Csepel SC-ben - annak kiemelt támogatásával - készül a 2028. évi Los Angeles-i nyári olimpiára.
Idén ősszel pedig az egyiptomi világbajnokságon szeretne…
Ide illegális migráns, amíg mi kormányzunk, egészen biztos, hogy nem jöhet be!
- Szijjártó Péter -
Orbán Viktor: Ne legyenek illúzióink: amit ma a brüsszeli Bizottság elnöke bejelent, azt a Tisza holnap a nyakunkra hozná. Ne hagyjuk!
️ Mi lesz velünk a mesterséges intelligencia korában? 
👉 Ma Újpesten a mesterséges intelligencia izgalmas kihívásairól beszélgettünk Palkovics Lászlókormánybiztos úrral, a korábbi technológiai és…
A Patrióták bizalmatlansági indítványt nyújtanak be Ursula von der Leyen ellen!
A Kiszombor-Makó elkerülőről...
A munkám legszebb része
️