A Pázmány Péter Katolikus Egyetem hagyományaihoz hűen, Veni Sancte szentmisével nyitottuk meg ma a 2025/26-os akadémiai tanévet.

Az egyházi fenntartású egyetemek a felsőoktatási intézmények alapfeladatain túl tágabb, pontosabban egy magasabb küldetéssel bírnak: az oktatás és a kutatás tudománynak szentelt ügyei mellett a hit közösségét is építik. Olyan, értékeken alapuló közösséget, amely nem kiegészíti a tudományt, hanem megtartja, és egy szellemileg széttöredezett világban megóvja annak igazi eredményeit és céljait.

Ha külföldről finanszírozott szereplők döntik el, miről szóljon a magyar közélet, akkor elveszítjük a hazánkat.

Felemelő kép a tanévnyitóról!
Tamási Zsolt, a most már jogi személyiséggel rendelkező marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum igazgatója leveszi azt a fekete szalagot, amely akkor került a tanintézmény…

Sóskúton a Kisboldogasszony-templomban püspöki szentmisét mutattak be, amelynek keretében sor került a felújított templom megáldására. Az esemény különös jelentőséggel bírt, hiszen éppen Szűz Mária…

Sebestyén Mózes székelyföldi kanonok-plébános életműve, a kezdeményezésére felépített zetelaki templom azt üzeni mindannyiunknak, hogy vészben és romlásban is mindig helyt kell állnunk, mindig meg…

Hazánk ellenzi az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást. Éppen ezért szövetségeseket keresünk Dániában is, hogy meg tudjuk védeni a gazdák érdekeit.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média