Felemelő kép a tanévnyitóról!
Tamási Zsolt, a most már jogi személyiséggel rendelkező marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum igazgatója leveszi azt a fekete szalagot, amely akkor került a tanintézmény zászlajára, amikor rendelettel megszüntették az iskolát.

Sóskúton a Kisboldogasszony-templomban püspöki szentmisét mutattak be, amelynek keretében sor került a felújított templom megáldására. Az esemény különös jelentőséggel bírt, hiszen éppen Szűz Mária…

Sebestyén Mózes székelyföldi kanonok-plébános életműve, a kezdeményezésére felépített zetelaki templom azt üzeni mindannyiunknak, hogy vészben és romlásban is mindig helyt kell állnunk, mindig meg…

Hazánk ellenzi az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodást. Éppen ezért szövetségeseket keresünk Dániában is, hogy meg tudjuk védeni a gazdák érdekeit.

Az elmúlt évek során Magyarország szakképzési erőcentrum lett.
Ma reggel a repülőtéren búcsúztattam és bíztattam a EuroSkills versenyre utazó szakképzősöket.
Hajrá magyarok!

Elbukott a balos szabotázs!

"R*sszista dém0nizálás" - hisztérikusan reagáltak a szocik, a liberálisok és a zöldek az Európai Parlamentben, mert ezen a plenáris ülésen mi, Patrióták dönthettünk ennek a…

️ Több mint egymillió illegális határátlépést akadályoztunk meg, mégis napi egymillió eurós bírságot kapunk ezért Brüsszeltől.

️ Orbán Viktor miniszterelnök ma levelet írt Ursula von der Leyennek,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média