Gyurcsány Ferenc keresi a szavakat. A „szociáldemokrata” címke nem jött be, így most kipróbálja a „polgári” kifejezést, miközben a „pedofil” szóval úgy bánik, mint harminc évvel ezelőtt elvtársai a „fasiszta” jelzővel tették.

️Kísérletezése mégsem tűnik tudatos ideológiai munkának.

👉Olyan ez inkább, mint amikor egy nagyobb vereség után megzavarodott politikus kétségbeesetten igyekszik újra kitalálni magát, majd elmondani a világnak, hogy ki is ő valójában.

Aki fizet, az rendeli a zenét.

Soros a nyolcvanas évek óta, mióta Budapesten kiépítette a bázisát ezt csinálja.
Akkor még vörös, aztán a rendszerváltással punkivé fakult most meg bezöldült kitartottjai…

Kedves Róna Péter, Mi magyarok, ismerjük és szeretjük Európát, csak az a baj, hogy Európa már nem képes (fel)ismer(n)i és szeretni önmagát - így pedig nagyon nehéz nekünk.

"A kormánypárti szavazók…

Giorgiában egy illegális migráns megölt egy diákot. Erre a balos CNN azt írja: egy pici, aprócska összefüggés lehet a bevándorlás és a bűnözés között.

Értitek, éppen csak egy nüansznyi! Pedig, ha csak…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média