Deák Dániel az ATV Csatt című vitaműsorában!��
Mint elmondta: intenzív, de konstruktív vitát folytattak a baloldali vitapartnerekkel!
Deák Dániel az ATV Csatt című vitaműsorában!��
Mint elmondta: intenzív, de konstruktív vitát folytattak a baloldali vitapartnerekkel!
Orbán Viktor magyar miniszterelnök: "A küldetés teljesítve. A magyar pénzek nem Ukrajnában kötnek ki, és az első és a második év végén van egy kontrollmechanizmusunk. Az ukrajnai háborúval kapcsolatos…
Orbán Viktor: Garanciát kaptunk arra, hogy Magyarország pénze nem kerülhet Ukrajnába
SLAY QUEEN!
Miskolc Nemzeti Színház- Csárdáskirálynő.
Nagyon szeretjük az operetteket. Színházba pedig vidékről is feljövünk.
👍 Mert itt is van élet!
Védjétek az antifát!


️A történet képekben. Az aggódókat kérdezzük akiknek “minden ember fontos”.
Ti csak a vigyorgó, társaival bűncselekményt elkövető tanárnőt látjátok?…
Ott, ahol Karácsony Gergelynek vannak szavazói, ott bármi lehetséges. Akár ez is.
Tehát a helyzet az, hogy vannak az elhanyagolható hangyányi, pirinyónyi, bolhányi, apró kis semmiségek. Úgy is, mint az Európát sújtó gazdasági és energiaválság, az orosz-ukrán háború, a migráció, a…