Miskolc Nemzeti Színház- Csárdáskirálynő.
Nagyon szeretjük az operetteket. Színházba pedig vidékről is feljövünk.
👍 Mert itt is van élet!
Miskolc Nemzeti Színház- Csárdáskirálynő.
Nagyon szeretjük az operetteket. Színházba pedig vidékről is feljövünk.
👍 Mert itt is van élet!
Védjétek az antifát!


️A történet képekben. Az aggódókat kérdezzük akiknek “minden ember fontos”.
Ti csak a vigyorgó, társaival bűncselekményt elkövető tanárnőt látjátok?…
Ott, ahol Karácsony Gergelynek vannak szavazói, ott bármi lehetséges. Akár ez is.
Tehát a helyzet az, hogy vannak az elhanyagolható hangyányi, pirinyónyi, bolhányi, apró kis semmiségek. Úgy is, mint az Európát sújtó gazdasági és energiaválság, az orosz-ukrán háború, a migráció, a…
Politika: “zene Orbán füleinek, hiszen a 2020-as szöveg hatással van arra a 6,3 milliárd eurónyi uniós kohéziós forrásra, amelyet a jogállamiság hiányosságai miatt fagyasztottak be Magyarország…
Észrevették, hogy az ukrajnai háborúban a demokrácia küzd az ázsiai zsarnokság ellen? Ezt egyszerre gondolja az EU, Amerika meg az ukránok is, csakhogy az ukránok gondolnak még valamit: hogy az ukrán…
A Financial Timescikke után egyértelmű, hogy az EU-nak vannak jogállamisági problémái, a jogszabályai szerint járó pénzek elutalását ugyanis politikai pozíciókhoz köti, nevezetesen a liberális-…