️A Momentum lépéshátránya behozhatatlan, a többi párt pedig a túlélésért küzd. Ha most lennének a választások, akkor a Jobbik és az MSZP is kiesne az Európai Parlamentből, de bejutna a Mi Hazánk Mozgalom.

👉Az LMP-nek kevés esélye van, míg a Párbeszédnek semmi esélye a bejutásra. Jelen állapot szerint a Momentum is vesztene egy helyet, ezzel együtt – a matematika szabályai szerint – a DK ugyanannyi szavazattal akár eggyel több képviselői helyet is elnyerhet.

️Azaz Gyurcsányék a mandátumok számát tekintve is a többiek kárára erősödnének meg úgy, hogy közben több szavazójuk nem lenne, mint 2019-ben.

az tényleg kellemetlen, mikor túrós.

️ nem kéne össze-vissza hazudozni és százezrek életét sokkal nehezebbé tenni, nap mint nap.
de hamarosan június lesz.

Az ilyen életutálat igazi balos műfaj. Pedig csak el kellene fogadniuk, hogy itt Magyarországon a kutya se kíváncsi a Momentumra, pakolni és elköltözni az általuk annyira szeretett Romániájukba és…

És ezeket a Soros klán komoly pénzekkel tömi ki, mint médiumot. Ezeket, akiknek a Nyugat-Európában lezajló migráns ámokfutás után az volt a legfontosabb, hogy rögtön két cikket is írjanak a székletről…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média