Az ilyen életutálat igazi balos műfaj. Pedig csak el kellene fogadniuk, hogy itt Magyarországon a kutya se kíváncsi a Momentumra, pakolni és elköltözni az általuk annyira szeretett Romániájukba és minden megoldódna.

Ui. Vigyázzatok a medvékkel!

És ezeket a Soros klán komoly pénzekkel tömi ki, mint médiumot. Ezeket, akiknek a Nyugat-Európában lezajló migráns ámokfutás után az volt a legfontosabb, hogy rögtön két cikket is írjanak a székletről…

Aki csak annyit tud mondani, hogy Orbán lop, az primitív! Vitatkozni csak értelmes, nyitott igazságkereső emberekkel lehet, akik fogékonyak a valóságra.

Óriási botrány közeleg

Az amerikai bíróság nyilvánosságra hozza több tucat ember nevét, akik az elhunyt Jeffrey Epstein szexkereskedelemmel kapcsolatos ügyéhez köthetők.

a redditeseket most éppen azzal sikerült triggerelni, hogy dicsérik az apaságot, közvetve azt az állítólag elég fölvilágosult gondolatot közvetítve, hogy legalább annyira az apa dolga is a gyerekkel…

A dollármédiából értesülhettünk olyan hírekről, miszerint a magyar kormányzat prominensei biztosították arról a vajdasági magyarokat, hogy politikailag és mindenféle gyakorlati nehézségekben, így a…

6 éve szerepeltem elsőre a tévében, akkor hívtak meg debütálni a Civil körbe. hihetetlen belegondolni, milyen régen volt ez már és abba is, milyen változások történtek azóta. később vezettem is a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média