Nagy Ervin - filozófus: Az elmúlt napokban kirobbant – minden jóérzésű embert felkavaró – botrány új helyzetet teremtett, rávilágított ugyanis a gyermekvédelmi törvény létjogosultságára.

☝️Sőt! Most már nem az a kérdés, hogy helyes-e a törvény mögötti politikai szándék, hanem az, hogy miképp lehet szigorítani rajta.

Hozzuk meg az egyetlen helyes politikai döntést, mielőtt késő lesz!
Az LMBTQ-ideológia nem emberjogi, hanem politikai kérdés. A józan ész azt követeli, hogy védjük, sőt, szigorítsuk meg a gyermekvédelmi törvényt!

Baranyi Krisztina szerint vicces a gyermekvédelem.
Az utóbbi évek legdurvább esete történt, de a IX. kerületi baloldali polgármester csak nevetgél.
2024-ben ezeket az embereket kell elzavarni!

Néha magunk sem hisszük, amit látunk.
Néha látjuk azt is, amit nem szeretnénk.

Egészen elképesztő látvány fogadta a város hivatásos tűzoltóit nemrég Zalaegerszegen, amikor egy Rákóczi úti társasház…

️ A hónapok óta tartó nyomozásnak köszönhetően ma már tudjuk, hogy a dollárbaloldal kasszáját Karácsony Gergely tanácsadóján, Korányi Dávidon keresztül töltötték fel Amerikából.

️ Az eddig felderített…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média