Orbán Viktor a frakcióülésünkön:
2023-ban is azt várom el képviselőtársaimtól, amit eddig is. Szorgalmat, csapatszellemet és bátorságot.
Néha magunk sem hisszük, amit látunk.
Néha látjuk azt is, amit nem szeretnénk.
Egészen elképesztő látvány fogadta a város hivatásos tűzoltóit nemrég Zalaegerszegen, amikor egy Rákóczi úti társasház első emeleti lakásához riasztották őket, mert az ingatlanból dőlt ki a füst.
Bent felhalmozott szemét… Az ott élő embert még időben kimentették a tűzoltók , de így is súlyos sérüléseket szenvedett.
Nem ez volt az első eset ebben az évben Zalaegerszegen: januárban hasonló körülmények között mentettek ki egy embert égő otthonából a tűzoltók.
Idén már 1250 lakástűzhöz riasztották a tűzoltókat. A tűzesetek során 18-an életüket vesztették, 108 ember pedig sérüléseket szenvedett.
Fotók: Zala VMKI
Orbán Viktor a frakcióülésünkön:
2023-ban is azt várom el képviselőtársaimtól, amit eddig is. Szorgalmat, csapatszellemet és bátorságot.
A Magyar Falu Program azt a célt tűzte ki zászlajára, hogy élhetőbbé, szerethetőbbé teszi a kistelepüléseket.
️ A hónapok óta tartó nyomozásnak köszönhetően ma már tudjuk, hogy a dollárbaloldal kasszáját Karácsony Gergely tanácsadóján, Korányi Dávidon keresztül töltötték fel Amerikából.
️ Az eddig felderített…
Nem szállítunk fegyvert, nem csatlakozunk semmilyen háborús koalícióhoz. A magyar emberek így döntöttek áprilisban.
Orbán Viktor
️ Orbán Viktor: ennek a háborúnak nem lehet győztese. Azonnali békére van szükség!
🫵 Apáti Bence barátom kimondja, amit minden jóérzésű ember gondol a
pedofil-botránnyal kapcsolatban!
️ Nézd meg a videóját!
Ökölbe szorul az ember keze a Bite-ügy hallatán. Hatékonyabb gyermekvédelemre van szükség, ez nem kérdés. Meg kell védeni gyermekeinket bármi áron! Add tovább!
A p€dofil sorosaktivistáról nem sűrűn cikkezik a 444, de arról szerencsére olvashatunk, hogy a szivárványos érzékenyítés jó hatással van a gyerekekre! ÁLL@TOK!