Azok a generációk, amelyek 32 évvel ezelőtt a rendszerváltoztatást átélték, tudatában voltak annak, hogy történelemformáló eseményekben vesznek részt, ahogy az akkori történések mozgatói és vezetői is tudták, tetteikkel történelmet írnak

Az az év tele volt jelképes eseményekkel, és akik megélték, mint én is, azok retinájába beleégtek azok a képek, amelyek újrarendezték az életünket. Június 16-án eltemettük 1956-os hőseinket, és a fiatal Orbán Viktor nyilvánosan felszólította a szovjeteket, hogy vonják ki megszálló hadseregüket, és szabad választásokat követelt. Alig két héttel a Tienanmen téri vérengzés után! Mint egy shakespeare-i drámában, az 1956-os forradalom és szabadságharc kivégzett miniszterelnökének, Nagy Imre perújrafelvételének ítélethirdetése közben a közönség egy cédulát adogatott kézről kézre, amelyen az állt: Meghalt Kádár János!

📌A DK miniszterelnök-jelöltje végignézte a tegnapi összecsapást, de a meccs utáni himnuszt már nem várta meg, távozott stábjával a Budai Parkszínpadtól, ráadásul éppen a magyar himnusz alatt.
📌…

Megalakult a Civil Igazságtételi Bizottság, jelentette be Csizmadia László a CÖF-CÖKA elnöke. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász által vezetett testület tagja…

A KINCS Smart Family Nagydíj 2021 iránt érdeklődő startupok jelentkezését is várják a Magyar-Üzbég Startup és Kutatás-fejlesztési Programon. 🤝

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2021. június 15-én…

Kigyulladt egy mezőgazdasági tároló a Heves megyei Egerszalók külterületén, vasárnap este.

A mintegy ötven négyzetméteres fedett szín teteje kapott lángra. Az építményben szalmát, terményt és…

Biztosan sokan emlékeztek arra a nagy vihart kavart ügyre, amikor többezer liter olajszennyeződés került Szigetszentmiklós csapadékvíz-gyűjtőjébe. A 2020 december elején történt, súlyos természeti…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média