Biztosan sokan emlékeztek arra a nagy vihart kavart ügyre, amikor többezer liter olajszennyeződés került Szigetszentmiklós csapadékvíz-gyűjtőjébe. A 2020 december elején történt, súlyos természeti károkat okozó bűncselekmény felderítése érdekében külön nyomozócsoport alakult, Budapest rendőrfőkapitánya pedig 2 millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki. Ezt most visszavonta.
Nem ok nélkül: a budapesti nyomozók június 2-án előállították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. Az eljárás szakértők bevonásával folytatódik.
Az ügy részleteiről dr. Dócs András r. ezredes, a BRFK Nyomozó Főosztály vezetője, és Bukovics Péter r. alezredes, a BRFK Vagyonvédelmi Osztály vezetője beszél ebben a videóban.
/posztok.hu




"Magas színvonalú jogászi és politikai elemzői munkája, valamint magyar és idegen nyelvű publikációi elismeréseként az Alapjogokért Központ jogi elemző- és kutatóintézet igazgatója, 



️
Ezzel a poszttal ugyanis nem az a probléma, hogy vérbeli, hungarofób, virtigli DK-s epehányás. Azt már megszoktuk.…