☝️Újabb fejlesztések készültek el Somban!
🤝Kovács Szilveszter polgármester úr hívott, én pedig örömmel mentem megnézni Som legújabb beruházásait.
👍Az utóbbi években számos Magyar Falu Program projekt valósult meg a községben. A nyerő széria pedig tovább folytatódik!
Ezúttal a rendezvénytérhez vezető utca leaszfaltozása és egy impozáns képtár készülhetett el. A bemutatótér tárlatanyagát a Somban született festőművész, Iványi-Grünwald Béla nevét viselő nemzetközi alkotótábor festményei szolgáltatják. Érdemes megnézni, mindenkinek ajánlom!
Szintén a Magyar Falu Programban sikerült forrást találnunk a közelmúltban megvalósult traktorbeszerzésre és járdaépítésre, valamint az önkormányzati tároló/garázs kialakítására, amelynek megvalósítása előkészítés alatt van.
Belvízrendezésre a napokban nyertünk el több mint 50 millió forintot,
egy másik kormányzati forrásból pedig térfigyelő kamerarendszer telepítésére lesz lehetőség a faluban.
🤝Köszönöm a meghívást!
Hajrá, Som!

Számomra, számunkra mindig példakép maradsz, Kapitány! Köszönjük a többszöri kiállásodat a siketek közössége mellett!

Szalai Ádám a képen az I Love You egyezményes kézjelével üzent a siketek…

Mi Ukrajna szomszédságában nem tudunk mást mondani:

Békét akarunk, és arra kérjük a világpolitika erős szereplőit, hogy végre beszéljenek egymással, állapodjanak meg egymással.

Végre legyen tűzszünet és…

Már Balatonalmádiban. Hamarosan kezdődik a frakcióülés. Előtte meglátogattam Fabó Péter polgármester urat, vele és Dr. Kontrát Károly képviselőtársammal egyeztettünk. Balatonalmádi gyermekkorunk…

️ Ma lenne 94 éves a Nemzet Színésze, pontosabban SZÍNÉSZE…

🙏🙏🙏 Ki ne emlékezne Dobó Istvánra (Egri csillagok), Molnár Ferenc tizedesre (A tizedes meg a többiek) vagy éppen Tót Lajosra (Isten…

A 125 éves tárogatót hétfőn este ünnepeltük a Szent István Bazilikában. A koncert fővédnökeként újra megbizonyosodhattam arról, hogy nem véletlenül hívják a tárogatót a Magyar Lélek Hangjának (így,…

Itt az ideje, hogy a diplomácia talán legklasszikusabb eszköze, a háborús felek közötti közvetítés kerüljön előtérbe. Az elmúlt órák eseményeit figyelembe véve most nagyobb szükség van erre, mint…

️Egyes nagyhatalmak nyerhetnek még az orosz-ukrán háború miatti nagy globális politikai átrendeződésen. Európa viszont csak veszíthet.

Az európai érdek ezért a mielőbbi béke.

Szeptember 21.: Széchenyi István születésnapja (1791). Mikor máskor is lehetne „A magyar termék napja”, ha nem a Legnagyobb magyar születésnapján?

️A civil kezdeményezésre létrejött program célja,…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média