🪚🪠
️
🪜🧹
„Csatlakoztam a Somogy Megyei Kormányhivatal cipősdoboz akciójához” album
Ismét örömmel csatlakoztam a Somogy Megyei Kormányhivatal cipősdoboz akciójához.
🤝Együttműködésünk évek óta sikeres, így ez már a sokadik lehetőség arra, hogy egy intézmény gyermekei számára meglepetést szerezzünk.
Az ajándékcsomagokat ezúttal a siófoki Nyitnikék Óvodába vittük el dr. Neszményi Zsolt kormánymegbízott úrral.
️ Remélem, sikerült örömet szereznünk a megajándékozott gyerekeknek.
🪚🪠
️
🪜🧹


Tegnap fogadta el az Országgyűlés az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó törvényt.
Az új szabályozás célja, hogy az állam hatékonyan előmozdítsa az élelmiszer-hulladék csökkentését, illetve hogy a…
Határozott fellépés 2021 - Megvédjük az országot!
"Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat." (144. zsoltár)
Egy felderítő Gidrán és személyzete…
24/15.
Az a célunk, hogy még szebbé tegyük az ünnepet.
Elkezdődött annak a több mint 100 csomagnak a kézbesítése, amit a körzetünkben élő rászoruló családok kapnak idén is. Reméljük, hogy az…
A hűség napja: a szabadság és a hazafiság Magyarország két tartóoszlopa.
Mutassuk meg az országnak és a világnak, hogy együtt mi mindenre vagyunk képesek.
Magyarország a világon elsőként bocsátott ki Zöld Pandakötvényt a kínai piacon.
️ Az így bevont forrásokat a klímavédelmet és a zöldgazdaságot erősítő beruházásokra használjuk fel.
A külügyi mellett magyar üzleti delegáció is landolt ma Tunéziában 
Üzleti fórumot tartunk, mert számos magyar élelmiszer- és vízipari vállalatnak fontos célpontja az ország. Most azon dolgozunk, hogy…
Karácsony Gergely elárulta a budapestieket, politikailag pedig már rég megbukott.
A Fidelitas akciójával arra keressük a választ, hogy mikor mond le Karácsony Gergely?
️Ünnepi hangulatban!
️