Határozott fellépés 2021 - Megvédjük az országot!
"Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat." (144. zsoltár)
Egy felderítő Gidrán és személyzete…


Tegnap fogadta el az Országgyűlés az élelmiszer-pazarlás csökkentését célzó törvényt.
Az új szabályozás célja, hogy az állam hatékonyan előmozdítsa az élelmiszer-hulladék csökkentését, illetve hogy a fogyasztható élelmiszerek újraelosztása révén segítse a szegénység elleni küzdelmet.
Miért fontos mindez?
Az élelmiszer-felesleg keletkezése és annak gazdasági-környezeti hatásai nemcsak nemzeti, de európai, sőt globális problémát is jelentenek. Az ENSZ egyik szakosított szervének egy korábbi számítása szerint világszinten 1,3 milliárd tonna előállított élelmiszer megy veszendőbe. S nem pusztán ez a szám mutat rá a probléma súlyosságára – bár már önmagában kifejezi azt, hogy az előállított élelmiszerek majdnem egyharmada kárba vész –, ugyanis egyes adatok szerint a mezőgazdasági termelésből származó üvegházhatású gáz kibocsátásának 8 százaléka is ide vezethető vissza.
Az élelmiszer-hulladékok kérdése az Európai Unióban is fenntarthatósági probléma: itt évente 87,6 millió tonna élelmiszer-veszteség keletkezik. Az EU-ban az élelmiszer-felesleg főleg a háztartásokban, a vendéglátásban és a kiskereskedelemben jelentkezik. Ezért a mostani törvény – összhangban az uniós szintű célkitűzésekkel – ennek a jelentős környezetterheléssel járó folyamatnak a mérséklésére törekszik az újrafelhasználáson és az újrahasznosításon keresztül.
️👉A törvény az élelmiszer-kiskereskedők számára kötelezővé teszi a közeli lejárati idejű, várhatóan hulladékká váló élelmiszerek felajánlását a rászorulók részére.
A megvalósítás fontos eszközét jelenti:
a vállalkozások által meghatározott élelmiszerhulladék-csökkentési terv,
az élelmiszermentési felelős, valamint a felajánlott élelmiszerek elosztásának koordinálását ellátó Élelmiszermentő Központ.
Jelenleg a karitatív szervezetek nagyságrendileg 10-15 ezer tonna élelmiszert juttatnak el a rászorulókhoz. Az elosztóhálózat hatékonyabbá tételével azonban ez a mennyiség már rövid távon, kb. 3-5 éven belül kétszeresére-háromszorosára, azaz 20-30 ezer tonnára növelhető.
Környezeti értékeink védelme és a rászorulók támogatása nemcsak morális, de alkotmányos kötelességünk is. Ezt szolgálja a nemrég elfogadott törvény!
Határozott fellépés 2021 - Megvédjük az országot!
"Áldott az Úr, az én kőváram, a ki hadakozásra tanítja kezemet, s viadalra az én ujjaimat." (144. zsoltár)
Egy felderítő Gidrán és személyzete…
24/15.
Az a célunk, hogy még szebbé tegyük az ünnepet.
Elkezdődött annak a több mint 100 csomagnak a kézbesítése, amit a körzetünkben élő rászoruló családok kapnak idén is. Reméljük, hogy az…
️ A mai nappal megkezdődött az 5-11 éves gyermekek oltása is!
Országszerte 77 kórházban alakítottunk ki a gyermekek számára oltópontokat.
🟢 A szülők számára folyamatosan nyitva van a regisztrációs…
A hűség napja: a szabadság és a hazafiság Magyarország két tartóoszlopa.
Mutassuk meg az országnak és a világnak, hogy együtt mi mindenre vagyunk képesek.
Magyarország a világon elsőként bocsátott ki Zöld Pandakötvényt a kínai piacon.
️ Az így bevont forrásokat a klímavédelmet és a zöldgazdaságot erősítő beruházásokra használjuk fel.
A külügyi mellett magyar üzleti delegáció is landolt ma Tunéziában 
Üzleti fórumot tartunk, mert számos magyar élelmiszer- és vízipari vállalatnak fontos célpontja az ország. Most azon dolgozunk, hogy…
Karácsony Gergely elárulta a budapestieket, politikailag pedig már rég megbukott.
A Fidelitas akciójával arra keressük a választ, hogy mikor mond le Karácsony Gergely?
️Ünnepi hangulatban!
️
Több éves hagyomány, hogy a kormányzat igyekszik szebbé tenni a gyermekvédelmi ellátásban élő fiatalok ünnepét.