Tavaly még csak tervezgettük az új játszóteret és a temető korszerűsítését, most pedig már az eredményeknek örülhetünk. Csicsa Dániel polgármester úr meghívását örömmel fogadtam, mert a nemrég elkészült fejlesztések megtekintése mellett a jövő terveiről is tudtunk egyeztetni. A kerékpárút megépítése és a csapadékvíz elvezetés kiépítése egyaránt megoldandó feladat, de én nagyon bizakodó vagyok, mert közösen dolgozunk a célokért! Hajrá, Pusztaszemes!
Görgess tovább!
Sikeresnek bizonyult a kanyarban előzés, de nem állunk meg: újabb jelentős támogatás a magyarországi vállalatoknak
Robert Schuman francia külügyminiszter 1950. május 9-én Párizsban olyan új politikai és gazdasági együttműködést vázolt fel Európa számára, amely lehetetlenné teszi a háborút a kontinens országai…
Ma Esztergomban Mindszenty bíborosra emlékeztünk, arra az emberre, aki hűségesen és szilárdan állt azon a helyen, ahová a Gondviselés állította. Tette ezt akkor is,…
Korábban a jobbikos Potocskáné egész egyszerűen "lecsicskázott" 23.000, a Somogy 4-es választókörzetben élő honfitársunkat, amiért azóta sem kért bocsánatot!
Nehéz szezon volt, de bent maradtunk Sok sikert kívánunk Gazdag Daninak Amerikában, azt pedig reméljük, hogy Tomás Tujvel jövőre is a Honvédot is erősíti! Csak a Kispest!!
Esztergom, Bazilika. „Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai pánszláv hitetlenség csillaga, vigyék testemet az esztergomi bazilikai sírboltba…