Ma Esztergomban Mindszenty bíborosra emlékeztünk, arra az emberre, aki hűségesen és szilárdan állt azon a helyen, ahová a Gondviselés állította. Tette ezt akkor is,…
Ma Esztergomban Mindszenty bíborosra emlékeztünk, arra az emberre, aki hűségesen és szilárdan állt azon a helyen, ahová a Gondviselés állította. Tette ezt akkor is,…
A képeken a Budavári Palota elsőként helyreállított épületrésze látható.
A déli összekötő palotaszárny Hauszmann Alajos tervei alapján épült, és itt kapott helyet a századfordulón nemzetközi hírű…
Ne nézzék le a vidékieket!
Korábban a jobbikos Potocskáné egész egyszerűen "lecsicskázott" 23.000, a Somogy 4-es választókörzetben élő honfitársunkat, amiért azóta sem kért bocsánatot!
Főnöke, Jakab…
Nehéz szezon volt, de bent maradtunk 
Sok sikert kívánunk Gazdag Daninak Amerikában, azt pedig reméljük, hogy Tomás Tujvel jövőre is a Honvédot is erősíti!
Csak a Kispest!!
Esztergom, Bazilika.
„Ha Mária és Szent István országa felett lehull a moszkvai pánszláv hitetlenség csillaga, vigyék testemet az esztergomi bazilikai sírboltba…
Szenzációs birkózást bemutatva megszerezte Magyarország hatodik olimpiai kvótáját a kötöttfogású 97 kilogrammos Szőke Alex!
A pesterzsébeti birkózó a szófiai világkvalifikáción görög, spanyol és olasz…
A baloldal oltásellenes kampánya megbukott: már a WHO is engedélyezte a kínai vakcinát.
Ezzel végképp bebizonyosodott: a baloldali politikusok hónapok óta egy hatásos oltóanyag…
Aki felveszi a védőoltást, nemcsak a saját életetét védi meg, hanem a közösségét is. Ha még nem tette meg, regisztráljon Ön is! www.vakcinainfo.gov.hu
A jövő évi költségvetés vitathatatlanul nagy figyelmet szentel az időseknek, hiszen jövőre 225 milliárd forinttal több jut majd nyugdíjkifizetésekre, mint idén. A járvány okozta gazdasági válság csak…

Vajon mit szól ehhez a szóban forgó vakcinát is hónapok óta támadó baloldal?