Kereki ismét megmutatta, mit jelent a jó bor és a közösség ereje!

Remek hangulatban zajlott a Kereki Borbarátok hagyományos találkozója. Jó volt látni, hogy mennyi gondos munka, odafigyelés és szenvedély sűrűsödik egy-egy pohár borban.

Szőlősgazdaként pontosan tudom, mennyi kihívás áll minden évjárat mögött.

Ezért is külön elismerés mindenkinek, aki nevezett a 2025-ös évjárat boraival. A fehér- és vörösborok között is szép számmal akadtak kiváló tételek.

Ahogy a mondás is tartja: „Jó bornak nem kell cégér”. Kerekiben sok ilyen jó bor került az asztalokra.

A bor mögött munka van, hagyomány van – és közösség. Ez adja az igazi értékét.

Köszönöm a meghívást és a szívélyes vendéglátást! Öröm volt együtt lenni.

Hajrá, Kereki!

A Tisza taktikai hibát követ el azzal, hogy csak a Facebookon kampányolnak a jelöltjei

Nőnap közeledtével, virágokkal köszöntjük a gödi hölgyeket.

Régi szép hagyomány ez a városban: védőnőknek, könyvtárosoknak, valamint a bölcsődékben, óvodákban és iskolákban dolgozó nőknek mondtunk…

Magyar Péterék nemcsak beszélnek arról, hogy le kell válni az olcsóbb keleti energiaimportról, hanem meg is szavazzák, eddig már HATSZOR!
A tiszások szórakozzanak a nénikéjükkel
Ennyi.

Meglátogattam a kiszabadított hadifoglyokat. Most már biztonságban vannak!

Miközben a nemzeti kormány az ország energiabiztonságért küzd, addig a Tisza európai parlamenti képviselői folyamatosan azon dolgoznak, hogy az olcsó orosz energiahordozókról leváljunk és sokkal…

Amíg mi a béke mellett állunk ki, a Tisza kívülről támadja az országot. Most épp Magyar Péter brüsszeli képviselőtársa azért lobbizik az Európai Bizottságnál, hogy az ukránok ne indítsák újra a…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média