Vérbe fojtott szabadság

Szentendrére érkezett a 2006-os tüntetéseket bemutató vándorkiállítás, amely a Gyurcsány-terror rémtetteit mutatja be.
A baloldal a mai napig igazodik az Őszödi beszéd téziseihez, amelynek pilléreit beépítik a kampányukba és a kommunikációjukba.

Ma már cáfolhatatlan bizonyítékok igazolják, hogy ami 2006 szeptemberében és októberében történt, az egy állami szervezésű terrorcselekmény-sorozat volt, amit az akkori politikai vezetők nyilvánvaló tudtával és beleegyezésével hajtottak végre a rendőri vezetés parancsára a maszkos, azonosító jelvény nélküli rendőrök. Akik ma a jogállam helyreállítását ígérik és a jogállam hiányát hazudják, azok a jogállamot taposták sárba, és máig súlyos hazugságokat fogalmaznak meg az akkor történtekről.
A „rendőrterror” következtében közel ezer ember sérült meg, akik közül mintegy kétszázan szenvedtek súlyos, maradandó sérüléseket. Ezt követően csak 17 rendőrt ítéltek el a bíróságok, és közülük csupán két rendőrre szabtak ki letöltendő szabadságvesztést.

Ne engedjük, hogy visszatérjen a múlt, hogy ismét azok ragadják meg a hatalmat, akik egyszer már tönkretették az országot!

A közmédia M5-ös csatornája ma este kilenc órakor tűzi műsorára A néma tüntetés című filmet.

1957. október 23-án, a forradalom egyéves évfordulóján egy fővárosi iskola diákjai, dacolva az országos…

Orbán Balázs üzenete a Gyurcsány-féle baloldalnak:

„Az alaptörvény a magyar jövő garanciája, és éppen ezért nem fogjuk hagyni, hogy a baloldal elvegye a magyar emberektől.”

Elterveztük, megcsináljuk
👉 A jövő héten kezdődnek az M1-es autópálya pátyi lehajtójának előkészítő földmunkái.

☝️️ Egyes szereplők előrébb lépnek, mások hátrébb lépnek, de az a gazdaságpolitika, amely 2010 előtt tönkretette Magyarországot, továbbra is fenyeget.

Az Európai Unió jövőjéről szóló viták egyre intenzívebbé válnak, így egyre fontosabb azon országok együttműködése, amelyek ragaszkodnak nemzeti identitásukhoz, történelmi hagyományaikhoz és…

Átvettük a KFOR-erők vezetését. Koszovóban magyar parancsnoka lett a NATO legnagyobb missziójának.

Bölcsit építünk!
Nagykovácsiban a lakosság egynegyede gyermek👧👦, ezért indokolt a bölcsődei férőhelyek megduplázása.
A kormány mintegy 180 millió forinttal támogatja a beruházást.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média