Átvettük a KFOR-erők vezetését. Koszovóban magyar parancsnoka lett a NATO legnagyobb missziójának.

Bölcsit építünk!
Nagykovácsiban a lakosság egynegyede gyermek👧👦, ezért indokolt a bölcsődei férőhelyek megduplázása.
A kormány mintegy 180 millió forinttal támogatja a beruházást.

Dolgozunk a Budapest-Belgrád vasúti folyosó megépítésén, a Szeged-Szabadka közötti pálya felújításán, és a Baja és Szabadka közötti vonal is mihamarabb megépülhet.

Azt látjuk, hogy az ellenzék legerősebb pártja, a legnagyobb frakcióval rendelkező pártja, az Gyurcsány Ferenc pártja lesz.

Ezért hogyha nem sikerül a polgári erőknek megnyerni a választást, akkor…

Márki-Zay Péternek tényleg elgurult a gyógyszere !

Márki-Zay szeretné megölelni a zsidókat, a fogyatékkal élőket és a Fideszeseket !

Azokat a fideszeseket ölelgetné, akiknek a fele MZP szerint meleg!!…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média