A komáromi Selye János Kórház 147 millió forint támogatást kapott járóbeteg szakellátó szolgáltatások fejlesztésére.
A H5-ös szentendrei hévet naponta mintegy nyolcvanezer utas veszi igénybe. A vonalon akadálymentes, esztétikus, rendezett megállók és új P+R illetve B+R parkolók várják majd az utasokat a felújítást követően, és teljesen megújul az utastájékoztatás is. Emellett a tervek szerint új, alacsony padlós és légkondicionált szerelvények közlekednek majd Budapest és Szentendre között, ez így együtt valóban vonzó közlekedési alternatívát jelenthet az autózással szemben.
Az eseményen beszédet mond:
- Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója
- Vitályos Eszter, országgyűlési képviselő, európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkár

/posztok.hu

Magyarkeresztúr fejlődése látványos, amióta
Büszke vagyok arra, hogy a Magyar Falu Program fontos segítség ebben a folyamatos fejlesztésekben. Bízom…
Az a Cseh Katalin, aki folyamatosan a politikai és a büntetőjogi felelősség vállalásának a szükségességéről beszél,…
💪 Nem vagyunk mi rátámaszkodva arra, hogy mindig fejünk fölött mások döntsenek, és ebbe hittel, szorgalommal, tudással ti is csatlakozzatok hozzánk.