Megérkeztünk Hódmezővásárhelyre, ahonnan Röszkére, a Határozott Fellépés 2021 határvédelmi gyakorlatra vezet az utunk miniszterhelyettes kollégáimmal és a Bevándorlásellenes Kabinet tagjaival
☝️Cseh Katalin ne bujkáljon, hanem mondjon le!
Az a Cseh Katalin, aki folyamatosan a politikai és a büntetőjogi felelősség vállalásának a szükségességéről beszél, most bujkál, és arcpirító módon pont azon a napon hirdet meg egy parlamentközi korrupcióellenes együttműködést, amely napon egyébként a NAV munkatársai házkutatást tartanak az ő általa korábban vezetett cég, a csalásban érintett cég telephelyén.
️Itt nem egyszerűen Cseh Katalinról, még nem is csak a Momentumról, hanem a teljes magyar baloldal megmaradt politikai hitelességéről van szó!
Ugyanis ők folyamatosan évek óta arról beszélnek, hogy mindenkinek kutya kötelessége a politikai felelősség vállalása, de most, amikor súlyos bűncselekményekben érintett Cseh Katalin, akkor bujkál és nem csinál semmit. Pedig ha egy kicsit is komolyan venné a saját korábban elmondott szavait, akkor elemi kötelessége lenne a politikai felelősség vállalása és le kellene mondania a tisztségéről.
Ennyi.
Megérkeztünk Hódmezővásárhelyre, ahonnan Röszkére, a Határozott Fellépés 2021 határvédelmi gyakorlatra vezet az utunk miniszterhelyettes kollégáimmal és a Bevándorlásellenes Kabinet tagjaival
💪 Nem vagyunk mi rátámaszkodva arra, hogy mindig fejünk fölött mások döntsenek, és ebbe hittel, szorgalommal, tudással ti is csatlakozzatok hozzánk.
👪 𝟭𝟱/𝟮𝟰 𝗠𝗶𝗻𝗱𝗲𝗻 𝘀𝘇𝘂̈𝗹𝗼̋ 𝗮𝘇𝘁 𝘀𝘇𝗲𝗿𝗲𝘁𝗻𝗲́, 𝗵𝗮 𝗴𝘆𝗲𝗿𝗺𝗲𝗸𝗲𝗶 𝘁𝗼̈𝗯𝗯𝗿𝗲 𝘃𝗶𝗻𝗻é𝗸 𝗻𝗮́𝗹𝗮.
🟢 Ezért vagyunk képesek minden reggel munkába menni, túlórázni, lemondani…
Bekapcsolni Záhonyt újra a nemzetközi áruforgalomba!
Ez a cél vezeti azt az összefogást, ahol orosz-osztrák-magyar vasúti összefogással kapaszkodik össze három cég, kiegészülve kínai partnerrel.…
“Kör közepén állok…” 
(Általános Ügyek Tanácsa, Brüsszel -12.14.)
A magyar gazdaság újraindítása az egyik leggyorsabb az Európai Unióban.
Kunhalmi Ágnes a legnagyobb király(nő)!
☝️Mindig az a vád ér, hogy baloldali politikusokról csak rosszat írok. Nem igaz
️
☝️Itt van például a szocialista Kunhalmi Ágnes esete, aki tegnap fantasztikus…
No comment.
Ennyi.
A baloldal önmaga bohózata. Ilyet ritkán látni, nézzétek meg! 
👉 Felsorakozott a teljes baloldal a Kossuth téren, hogy bejelentsék, elindítják…