A fiatalok jövője, a fiatalok hangja

Mindig örömmel beszélgetek fiatalokkal az őket leginkább foglalkoztató kérdésekről. A Parlamenti Ifjúsági Nap keretein belül erre ma is lehetőségem volt.

A jövőt közösen építjük, ezért kiemelten fontos, hogy a fiatalok hangja is meghallgatásra kerüljön. A kormány elkötelezett amellett, hogy figyelembe vegye a fiatalok véleményét és bevonja őket a döntéshozatalba.

A fiatalok nemcsak a jövő, hanem a jelen alakítói is.

Orbán Viktor: a Bizottság megígérte, hogy el fogja intézni, hogy az ukránok újra át engedjék Ukrajna területén az orosz gázt.

Az ukránok tőlünk függnek, nélkülünk egyetlen napig sem tudnak harcolni,…

Mirtse Zsuzsa József Attila-díjas író, költő vendége voltam a Klebelsberg Kastélyban.

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője volt a Kereszténydemokrata Est rendezvénysorozat vendége, az esemény házigazdája Harrach Péter, a KDNP országgyűlési képviselője volt.…

Ahogy tavaly december elején megígértük, idén folytatjuk a munkát!

A Veszprém, Székesfehérvár és Zalaegerszeg alkotta Pannon-tengely megtette a második lépést is, így a kormány, illetve a közvetlen…

Folytatódik az alapszervezeteket bemutató sorozatunk, ezúttal az újszászi KDNP működését ismerhetik meg közelebbről.

🤝 Mind a helyi képviselő-testületben, mind a kisváros civil szervezeteiben igen…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média