Dunabogdányi fogyasztók figyelmébe

A hétfői laboreredmények alapján biztonsággal kijelenthető, hogy a dunabogdányi kutakból származó vezetékes víz nem fertőző, de a benne előforduló dunai algák miatt közvetlen fogyasztása, ahogy korábban felhívták rá a figyelmet, átmenetileg nem ajánlott. Higiéniai célokra (fürdés, mosogatás, takarítás, wc-öblítés, locsolás) azonban továbbra is használható.

Az ivóvíz helyi biztosítására ballonos ivóvizet és ivóvíz-adagolókat telepítettek az óvodába, az általános iskolába és a polgármesteri hivatalba.

Az árhullám ma délen tetőzik, utána elhagyja az országot. Délen is szervezetten és sikeresen védekezünk. Magyarország megcsinálja!

A mai megbeszélésen részt vesznek Albánia, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia képviselői is a jogállamisági párbeszéd keretében.

Nem róluk fogunk beszélgetni, hanem velük fogunk beszélgetni, amit…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média