A mai megbeszélésen részt vesznek Albánia, Észak-Macedónia, Montenegró és Szerbia képviselői is a jogállamisági párbeszéd keretében.

Nem róluk fogunk beszélgetni, hanem velük fogunk beszélgetni, amit én a magyar elnökség nagy eredményének tekintek.

Obianuju EKEOCHA író, előadó, orvosbiológus előadásában kiemelte: Afrikában erős a meggyőződés, hogyha valaki születésétől kezdve férfi, akkor ő férfi, ha nő, akkor nő. Nyugaton azonban globális…

️ Az MKÖ az idei évben is várja október 15-ig a diplomás, idegen nyelvet beszélő, 30 év alatti, pályakezdő magyar fiatalok jelentkezését az mkoprogram.hu-n keresztül.

A 10 hónapos programba felvett 60…

Ülésezett az Önkormányzatok Nemzeti Együttműködési Tanácsa.

A megbeszélés egyik legfontosabb témája a helyi önkormányzati rendszer és a közszolgáltatásokat érintő stratégia volt.

Köszönettel tartozom…

️Összefogásból ötös Ma reggel élő interjút adtam a Mokkának az árvízi helyzetről. Részletesen beszámoltam a legfrissebb információkról és az eddig történtekről.

A folyó a medréből nem lépett ki. Mindent megvédtünk, amit meg lehet védeni.
Köszönjük az árvízi védekezésben résztvevők munkáját
Magyarország megcsinálja! 🤝
Ennyi.

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média