️Összefogásból ötös Ma reggel élő interjút adtam a Mokkának az árvízi helyzetről. Részletesen beszámoltam a legfrissebb információkról és az eddig történtekről.

A folyó a medréből nem lépett ki. Mindent megvédtünk, amit meg lehet védeni.
Köszönjük az árvízi védekezésben résztvevők munkáját
Magyarország megcsinálja! 🤝
Ennyi.

A Duna gyors ütemben apad. A 830 centis tetőzés után mára több mint 2,5 méterrel alacsonyabb a vízszint és folyamatosan csökken. Az ár levonul és újra birtokba vehetjük a várost.

Példás volt az árvízi…

Most akkor Peti ÜGYNÖK? 🧐
Nagyon úgy néz ki, hogy az.

Gratulálok! Szijjártó Péter immáron tíz éve Magyarország külügyminisztere, ezzel pedig Európában a leghosszabb ideje hivatalban lévő tárcavezető. Miniszter úr krédója, hogy mindig egy szuverén és…

Azt gondolom, hogy a legeslegfontosabb az ivóvízbázisoknak a védelme, a Duna mentén mindösszesen 31 vízbázis van, amire nekünk figyelnünk kell.

Tisztelettel kérem is a lakosságot arra, hogy amennyiben…

Mit titkol a Tisza Párt?

👉 A hatályos törvények értelmében a pártok kötelesek a pénzügyi kimutatásukban külön feltüntetni az egy naptári év alatt kapott, ötszázezer forintot meghaladó hozzájárulásokat…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média