Aki a főváros látképét formálta: 2️⃣5️⃣1️⃣ éve született Pollack Mihály, a magyar klasszicista építészet kiemelkedő nagymestere!

Pollack kora legismertebb és egyik legfoglalkoztatottabb építésze volt. Fő műve, a Magyar Nemzeti Múzeum épülete, de nagyjából 2️⃣0️⃣0️⃣ olyan épületről tudunk, amelyet ő tervezett és kivitelezett.

❤️ “Azóta, hogy kisgyermekként Hódmezővásárhelyen találkoztam Egerszegi Krisztinával, és kézen fogva kísértem őt, én is olimpiai aranyat szerettem volna.” Az álmát Londonban váltotta valóra… Isten…

️ Idén Oroszlányban tartottuk a 74. Bányásznapi országos központi ünnepséget, ahol én is köszöntöttem a bányásztársadalom kiváló képviselőit.

👷🏼 Szent Borbála, a bányászok védőszentjének napját…

Szóval, Afganisztánban betiltották, hogy a nők nyílvánosan beszéljenek, de valahogy egyetlen feministát vagy multicéget se látok tiltakozni emiatt. Biztos találtak ettől borzalmasabbat itt Európában..…

Brüsszelben abszurd és kockázatos javaslatok röpködnek.
Mi ezeket nem támogatjuk!

Kerekasztal beszélgetés az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség nyári találkozóján.
Témák:
Kereszténydemokrácia jelene, jövője
Fiatalok támogatása
Gyermekvállalás
Családtámogatások
Simicskó…

Új tartalmak az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány YouTube csatornáján!
Friss és izgalmas videók: elemzések, interjúk, és most már vadonatúj podcastok is!

Transzatlanti kapcsolatok: uborkaszezon?…

Oootttvaaaan! Japán lányai hosszabbításban 20:18-ra legyőzték a német csapatot, ezzel 3x3 U18 vb-döntősök.
A döntőben a félelmetesen domináns amerikai csapat lesz az ellenfelük!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média