Keresztény civilizációnk támadás alatt áll.

Az Európára rázúduló iszlám invázió nem csak a terrorizmust és a bűncselekményeket hozza magával, hanem azt a szándékot is, hogy a keresztény civilizációt tönkretegye. Ráadásul a brüsszeli bürokraták és a Soros-birodalom ezt a folyamatot támogatja.

Nekünk azonban védekeznünk kell, mert különben elveszítjük nemzetmegtartó keresztény identitásunkat és kultúránkat. Hogyan tehetjük?

Erről beszélt Semjén Zsolt Siófokon tartott országjáró beszédében: töltsük ki a nemzeti konzultációt, mert ez olyan erőt ad a kormánynak, amivel Brüsszelben is meg tudjuk védeni nemzeti szuverenitásunkat és keresztény civilizációnkat.

Töltsd ki te is és küldd vissza!

Megvédjük Magyarország szuverenitását!

Budafokon azokról a kulcsfontosságú ügyekről beszélgettünk, amelyek meghatározzák hazánk és Európa jövőjét. A nemzeti konzultációban most mindenki elmondhatja…

Kipattanó szikrák kapcsán néhány isteni szikra a mi fejünkből is kipattant

Legutóbb Zalában gyulladtak ki lakások fűtőberendezésből kipattanó szikra miatt, úgyhogy gyulladjon ki a vészjelződ, ha nem…

A magyarokat antiszemitázó balosok figyelmébe ajánlom: Németországban CSAK OKTÓBER 7 ÓTA közel ezer antiszemita incidenst regisztráltak! Ez IS a bevándorláspárti baloldalnak köszönhető!

Brüsszelnek és a dollárbaloldalnak nem tetszik, hogy Magyarország nem hagyja magát.

✋ Nem kérünk a háborúból, a genderpropagadából, a migránsokból, és nem kérünk az Európai Egyesült Államokból sem!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média