Nem tudom már a pontos okát, de valamiért megnéztem a 444 nevű internetes oldal Valótlanul című filmjét, amelyet már több mint félmillióan tekintettek meg. Sőt, a filmről szóló podcastbeszélgetést is végigültem. Utóbbinál külön élvezeti elem volt, hogy videós formátumban ...

A film demagóg alapzatán túljutva elérkezünk a rá épített állításhoz, ami röviden azt taglalja, hogy egy új, eddig sose látott gépezet épült fel Magyarországon, amelyik – még – nem körmöket tép le és veséket ver szét, de kommunikációs eszközökkel szétzúzza a politikai ellenfeleit, legyen az pártpolitikus, vagy csak egy szegény ellenzéki aktivista gyermek. Mondja ezt a 444, amelyik a rendszerváltás utáni évtizedek legerősebb médiagépezetének tagja volt egészen addig, amíg az szét nem esett. - Békés Bence írása.

A Telex.huláthatóan legalább annyira imádja a Katona József Színházat, mint Karácsony Gergelyt, minden premieren jelen vannak, készségesen meg is írják az ott szerzett élményeiket, -imádás van…

Keresztény civilizációnk támadás alatt áll.

Az Európára rázúduló iszlám invázió nem csak a terrorizmust és a bűncselekményeket hozza magával, hanem azt a szándékot is, hogy a keresztény civilizációt…

Karácsony Gergely pénzmosás-botrányának újabb felvonása: Még az átvételi jegyzőkönyveket is hamisították. Főpolgármester úr, valljon végre színt!

A kárpátaljai magyarok egyedül ránk számíthatnak.

Mondjuk el a véleményünket a Nemzeti Konzultációban, hogy Brüsszel is meghallja: megálljt kell parancsolni a magyarok jogtiprásának.

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média