Ez jó!!!

RENDSZERVÁLTÓ ELVTÁRSAIM! EZ A FORRADALOM BOTRÁNYOSAN LASSÚ!

Őszintén szólva csalódott vagyok.... Már több mint két hónapja rendszert váltottunk, és még mindig nincs napi három kötelező alkotmánymódosítás. Hát mire várunk?

Komolyan mondom, döbbenetes, hogy egy köztársasági elnök elmozdításához ennyi idő kellett. Én már a nulladik napon lecseréltem volna egy szobanövényre, mert legalább az nem vétózik.

A jobboldali influenszereket is csak hatvan nap után viszik el hajnalban... Hatvan nap! Addig bárki posztolhatott, kommentelhetett, sőt... még levegőt is vehetett. Ez már majdnem pluralizmus.

Én már az első reggelen királlyá koronáztam volna a Kedves Vezetőt, délre bevezettem volna a teljes abszolutizmust, délután négyre pedig kötelezővé tettem volna, hogy a galambok is csak engedéllyel turbékolhatnak.

És még mindig nincs kötelező napi hűségeskü a postásoknak. A felhők összevissza úsznak az égen. A Dunának sincs kijelölt ideológiai iránya. Hát milyen állapotok ezek?

Nagyon lassan épül ez a lenini demokrácia. Ennyi idő alatt már a Holdat is át lehetett volna nevezni Kedves Vezető 2-re, és a gravitációt alkotmányos többséggel fakultatívvá tenni.

Na mindegy... türelmes leszek. De csak azért, mert a történelem sem egyik napról a másikra lett kötelező.

️ Napjaink egyik legmegosztóbb közjogi és politikai vitája Sulyok Tamás köztársasági elnök tisztségéből való eltávolításának kérdése. Magyar Péter miniszterelnök ugyan a kampány során elmondta, hogy…

Mit vállat a Tisza-kormány a EU- forrásokért cserébe?

a Tisza-kabinet vállalta a személyi jövedelemadó- és társasági adókedvezmények csökkentését;

a kormány vállalta azt is, hogy lépéseket tesz az ár-…

„Erre szokták mondani: túltoltuk.” Havasi Bertalan őszintén beszélt a háborús üzenetekről és a Fidesz kampányáról

„Nem volt komfortos” – ezért maradt ki a kampányból, és kemény kritikát fogalmazott meg a mai politikai kommunikációról Havasi Bertalan

️ Havasi Bertalannal beszélgettem, aki NEM kerülte meg a kényelmetlen kérdéseket. Őszinte válaszok + kulisszatitkok és betekintés a háttérbe… 👇 Nézd meg a teljes műsort a YouTube-csatornámon!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média