Mivel Dr. Erőss dr. Pál dr. unokája volt szíves úgy indokolni a köztársasági elnök eltávolítását az Alaptörvény-módosításban, hogy hoc volo, sic iubeo, sit pro ratione voluntas, majd 12, 8, 4, 3, 2, 1 évben kívánja maximálni a képviselőséget, javasolnám, hogy itt ne álljon meg. Írja bele azt is, hogy a mai naptól megszűnik ellenzék, Magyarország államformája tartomány (Gau), a vezetője pedig teljhatalmú különmegbízott. A parlamentből is lehet pajta, és frissülhetnek a jelmezek is.
Ha már déligyümölcs lesz az országból, ne legyen ilyen tessék-lássék, különben úgy járnak, mint az olasz fasizmus, amire ránézett Göbbels doktor, és azt mormogta magában, hogy ez félmunka.

Indul a mai nap. Magyar zászló le. Szivárványos fel az Erzsébet hídon.
/Balogh Péter videója/

Édesanya! Ne terelj!
Osztrák újságírók szerint az elmúlt néhány évben húszmilliárd eurónyi készpénzt és aranyat mozgattak meg ilyen módon.
A kérdés az, hogy ki, miért és kinek )az érdekében) mozgatta…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média