Most akkor nyerésre áll Oroszország vagy sem?
Tarjányi Péter - író és biztonságpolitikai szakértő , Orbán Viktor és Robert C. Castel teljesen más megközelítésben látja ezt a kérdést. Tarjányi úr véleménye, miszerint Putyinék NEM állnak nyerésre inkább magyarázkodásnak, a "selejt" újracsomagolásának hangzik. Elmondom mire gondolok:
Tarjányi Péter biztpol szakértő szerint Putyin azért áll vesztésre, azért nem nyeri meg a háborút mert a stratégiai "céljait" nem érte el. Fel is sorolja ezeket a vélt célokat: négy megye teljes elfoglalása, az ukrán hadsereg teljes legyőzése, Kijev elfoglalása stb.
Ezzel csak az a baj Péter, hogy ezeket a célokat sosem deklarálta stratégiai végső célként a támadó. Vagyis ennek az érvnek épp annyi az igazság alapja, mint annak amikor a Minszki megállapodások felrúgását az Oroszok nyakába varrja a nyugat. Zéró.
Ha pedig olyan célok el nem érésével érvelünk, melyek alapvetően nem biztos hogy elsődlegesek voltak, rögtön félreviszi az értékelést is.
De nézzük az érveimet úgy, hogy nem vagyok szakértő, csak józan paraszti ésszel megáldott átlag európai ember:
Ukrajna ~20%-a került orosz kézre eddig
Az oroszok általános mozgósítás nélkül, félgőzzel tartanak itt
A Krím orosz integritása a háború óta megkérdőjelezhetetlen
Ukrajna mellett a NATO és fél Európa állt szemben az oroszokkal
Ukrajna nem lesz NATO tag
Ukrajnába nem kerülnek nyugati haderők
Az orosz ajkú lakosság nagy része csatolva lett Oroszországhoz
És akkor Tarjányi úr logikája mentén nézzük végig, hogy mennyiben jöttek össze az EU/USA/Ukrajna stratégiai célkitűzései:
Oroszország gazdaságilag nem került végleg a padlóra
Putyin rendszere nem dőlt romba, nincs demokrácia export
Az energetikai és nyersanyag exportja nem zuhant be
Az EU/USA szankciók nem érték el kitűzött céljaikat
A 2022-ben vizionált orosz államcsőd elmaradt
Az orosz társadalom beállt Putyin elképzelései mögé
4 év háború után még mindig az oroszok vannak támadásban
stb
stb
Még hosszan sorolhatnánk azokat a nyugati állításokat 2022-23-ból, melyeket a lakájmédia oly kegyesen kürtölt világnak, miszerint itt Putyinnak nem terem babér.
Értem én miből indul ki Tarjányi úr de minden tiszteletem mellett azt hiszem ez csak hímezés-hámozás. Persze lehet arra tenni a hangsúlyt 4 év háború után hogy "Putyin nem tudta elfoglalni Kijevet" vagy nem tudta elfoglalni teljes Ukrajnát. De tegyük már fel a kérdést ilyenkor: biztosan EL AKARTA foglalni? A másik érv, hogy Oroszország négy éve harcol és még mindig nem tudta elfoglalni teljes Ukrajnát. Tegyük fel a logikus kérdést: vajon valóban el akarta foglalni?
Én azt gondolom, hogy ezek a túlzott, a médiának szóló ál-célkitűzések csak arra voltak jók, hogy lehessen mondani: az orosz még ezt sem tudta elérni. Ugyanakkor ha abból indulunk ki hogy ezek valóban csak a médiának szóltak, és közük sincs a valósághoz akkor rögtön árnyaltabb a kép.
Összességében én azt gondolom, hogy a háború valódi értékelését a történelem és a történészek fogják elvégezni. maguk elé veszik majd a térképet, ránéznek és az alapján a nagy részük azt fogja mondani: Oroszország jött ki győztesen ebből a konfliktusból.
Nem tudom, hogy hónapok vagy hetek múlva, de lesz tűzszünet, majd ilyen-olyan béke, s pár nyugis, távolságtartó év után elkezd az élet visszaállni a régi kerékvágásba. Az EU országai, és a nagyhatalmak lassan lassan elkezdenek diplomáciai kapcsolatot restaurálni Oroszországgal, majd apránként megindul a kereskedelem, az energetikai együttműködés is. És abban is biztos vagyok, hogy a német ipar szereplői elkezdik a nyomásgyakorlást a politikusokra annak érdekében, hogy hozzájuthassanak az olcsó orosz nyersanyagokhoz. Ez Európa evidens érdeke.
Nos majd akkor, mondjuk 2035-ben nézzünk rá a globális térképekre, politikai és gazdasági viszonyokra és tegyük fel a kérdést: valóban nem nyert Oroszország?
/posztok.hu




Nyáron gyorsabb az ügyintézés.


