️ Ember legyen a talpán, aki ma, 3 nappal a Közgyűlés alakulása előtt ki tud igazodni a kaotikus helyzeten.

Gondolom számotokra sem meglepő, hogy a héten elsősorban a fővárosi Közgyűléssel, a megalakulással és várospolitikával fogunk foglalkozni. Már csak azért is, mert 3 nyári hónap tökölése után tegnap felerősödött az adok kapok.

Amit én látok, érzékelek az az, hogy a felek a kampány és az azt követő időszakban tettek olyan kijelentéseket, melyekből most igen nehéz kihátrálni. Sarkos kommentekben jelentették ki, hogy ki kit nem támogat, illetve kinek milyen elképzelései vannak. Jó lett volna ezeket az elmúlt három hónapban leegyeztetni?

A korrektség okán alább elolvashatjátok, ki hogy nyilatkozott a jelenleg fennálló helyzetről, és mit javasol:

Vitézy Dávid elsősorban a választási programját kívánja előtérbe helyezni, ennek pontjait, illetve a Karácsonnyal való nézetkülönbségeit mutatta be a posztjában: https://www.facebook.com/vitezydavid/posts/pfbid02dtRWdo7CuZfbgq9Z9bTG53mJth2GdGh25mkTMK7GfRZKSfTbmSHXGZWN8nFMxe3Tl

Karácsony Gergely mindenképp Kiss Ambus helyettesi megtartása mellett érvel, úgy tűnik ebből nem enged, pedig jól látható, hogy a többi frakció Kiss személyét nem fogja támogatni. Továbbá úgy látja, hogy az eddigi javaslatok a Főpolgármesteri jogkörök csorbítására irányulnak. Telex interjúja: https://telex.hu/belfold/2024/09/30/karacsony-gergely-interju-budapest-fovarosi-kozgyules-vitezy-david-magyar-peter

Péter Magyar és képviselőcsoportja kerek perec kijelentette, hogy se Orbán, se Gyurcsány, és ez igaz a Városházára is. Azaz nem kivánnak együttműködni a Fidesz frakcióval, de el akarják takarítani a Dk (Karácsony?) régi embereit is. Ennek okán szintén nem támogatják Kiss Ambrus megtartását. Sőt most ott tartunk, hogy a kampányban Vitézyt még a Fidesz emberének tartották, de ma már főpolgármester helyettesnek tudnák támogatni. A párt elsősorban a Közgyűlés hatáskörét állítaná vissza azaz, elvenné a rendkívüli jogköröket Karácsonytól. Magyar Péter álláspontja: https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid0VfWBPy5a9XwGCL13N3AChotGpmPBohqUuvGnLKJvC8RqQemiRKz9YtQ5uGu9HW1Tl

Gyurcsány Ferenc szintén a Telex hasábjain tett megkerülhetetlen állításokat a Közgyűlés kapcsán. Álláspontja szerint a DK nem kíván helyettest állítani Karácsony mellé, és Vitézy Dávidot sem támogatják erre a posztra. Ugyanakkor erősen kritizálta a Magyar Péter féle javaslatokat is, mert szerinte az nem eljárás, hogy megszerzi valaki a mandátumok egyharmadát, majd a kispadról figyeli az eseményeket. Ezen felül az sem állapot, hogy a Tisza fűnyíró módszerrel ki akar rúgni mindenkit függetlenül attól, hogy az illető jól vagy rosszul végezte a munkáját. Gyurcsány Ferenc Telex interjúja: https://telex.hu/belfold/2024/09/24/demokratikus-koalicio-fovarosi-kozgyules-tisza-part-vitezy-david-fopolgarmester-helyettes-tamogatas

Szentkirályi Alexandra mai posztjában letett három javaslatot Budapest fő kérdéseiről (hajléktalan helyzet, rend és biztonság kérdése, tisztaság és városkép) azonban a héten elsősorban a műkődés alapjait kell letenni azaz kell helyettes(ek) többség, bizottságok, cégvezetők stb. Tegnapi posztjában jogosan kritizálta Karácsony Gergelyt rávilágítva arra, hogy a főpolgármester egy hónapon belül mondott ellent saját magának a fővárosi és közuzemi pozíciókról. Most akkor a pártok delegálnak vagy pályázati elbírálás lesz? Azt gondolom, hogy a Fidesz Budapesten (nagyon helyesen) egyelőre kivár. Hiszen a másik három politikai erő jól látható harcot vív a médiában, és szinte feloldhatatlan ellentétek rajzolódnak ki a törésvonalak mentén. Szentkirályi Alexandra mai posztja: https://www.facebook.com/alexandraszentkiralyi.gov/posts/pfbid0vU25hWSxdhA5hwQdGWZvYosX3fMqKtA2ZNwgty4YCaShzY4cUSkrWGXLHnevLXyul

Nézzük a fentieket az egyszeri szavazó szemével. Azok szemével, akik nem a Budapesti politikával kelnek és fekszenek. Számukra olyan ellentmondások vannak, melyeket a kampányban gyökeresen másként adtak elő a pártok. Magyar szerint Vitézy a Fidesz embere, ezt hangoztatta a kampányban, ma már őt támogatná emelt jogkörökkel a helyettesi posztra. A DK és Karácsony egyre jobban eltávolodik egymástól pedig a kampányban együtt hajóztak a cél érdekében. A Fidesz visszaléptette jelöltjét Vitézy javára a kampány utolsó napján, most mégsem látjuk, hogy beállnának mögé akár politikai akár városszakmai szempontból. A TISZA Párt Budapest meg hát hozza a szokásost: se Orbán, se Gyurcsány, akkor marad Vitézy mint lehetőség. De az egyszeri választó mégis csak azt látja, hogy megy a harc a koncért......

Nos aki ma választóként meg akarja tippelni mi lesz a pénteki alakuló ülésen az jobban jár ha inkább lottózik. Ugyanis nagyobb esélye lesz az 5 milliárdos főnyereményre, mint egy pontos közgyűlési prognózisra.......

#vekkerur

VV Peti újra kinyilvánította, hogy nem mond le a mentelmi jogáról.
De nem volt ez mindig így. Nagyon nem. Nagyon, nagyon, nagyon nem.

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média