️ A Tiszások átverték és kihasználták Marco Rossit a reptéren.

Gerzsenyi Gabriella tiszás képviselő és szedett vedett csapata Rossival készített közös képet, de azt már "elfelejtették" közölni a Mesterrel hogy ezt politikai célokra akarják használni. Ezt a szöveget tették a kép alá (részlet):

"......visszaveszük a magyar focit......hajrá!..."

Amikor sejtették hogy ebbű baj lesz more, akkor több alkalommal "retusálták" a szöveget és a kommentet.

Marco Rossi rögtön reagált a szándékos átverésre, ami úgy látszik jellemző e párt kepviselőire:

Marco Rossi:
„Néhány utas tegnap arra kért, hogy készítsünk közös fotót, mint sok más alkalommal. Nem ismertem őket, és nem adtam rá engedélyt, hogy a képet politikai üzenethez használják. Természetesen nem szeretnék bevonódni semmilyen politikai vitába, sőt általában is elmondhatom, hogy csak azért járulok hozzá az ilyen képek közzlétételéhez a közösségi médiában, hogy aki posztolja vagy látja, a kedvét lelje benne, tegnap is így történt."

️ Ismét kérdezem: Ez a Tisza féle szebb jövő??
#vekkerur

Hajdúnánáson, a város főterén felavattuk a Független Kisgazda- Földmunkás- és Polgári Párt egykori főtitkárának mellszobrát, Babusa János Munkácsy-díjas szobrászművész alkotását.
A magyar múltat, a…

Orbán Viktor:
Egyetlen esélyünk van egy szebb jövőre: ha nem engedjük be az illegális migránsokat az európai kontinensre!

Megvertük a románokat női kéziben, köszönjük csajok!
❤️ Hajrá, magyarok!
Magyar-román meccskor nincs olyan, hogy barátságos vagy felkészülési, harc van és presztízs meccs! Hatalmasat játszottak a…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média