Ma parlamenti választást tartanak a nyugati szomszédunknál, a közvélemény-kutatásokat pedig az Orbán Viktor patrióta európai pártszövetségében ülő Osztrák Szabadságpárt vezeti. Azonban nem lefutott a meccs: míg az Osztrák Szabadságpárt 27, addig az Osztrák Néppárt 25 százalékon áll, tehát igen szoros a küzdelem. Amelyik párt az első helyen végez, az adhatja majd a kancellárt. Ausztria eddig is fontos partner volt számos kérdésben, de a néppárti kancellár kezét megkötötték a Zöldek, akik jelenleg a kormánykoalíció tagjai. Ha most vasárnap a Szabadságpárt végez az első helyen és a Néppárttal alakít közös kormányt, akkor Ausztria komoly szövetségese lesz Magyarországnak, a kancellárt ugyanis egy Orbán Viktorral közös szövetségben ülő párt adja majd.

Bármi is lesz a végeredmény, a nap folyamán mindenképpen jelentkezem a legfrissebb hírekkel, fejleményekkel!

Folytatódik a települések zöldvagyonát gyarapító program
Megkezdődött a Településfásítási Program idei őszi ültetési időszak, amelyben 317 településre újabb 6000 fát szállítanak.
A falvak és városok…

Hétvégén tartották Kisbodakon a Sós Antal emlékére és tiszteletére létrehívott IV. Kisbodaki Dudásnapot.
Bevallom, a Sós Antal örökségeként ránk hagyott nótákat én is szívesen hallgatom. A Győr-Moson-…

Gyurcsány 20!

Gyurcsány Ferenc 20 évvel ezelőtt tett ígéreteiből nem lett semmi. Sem eurónk nem lett, sem boldog és sikeres Magyarországot nem teremtett a szocik egykori ifjú tehetsége. Csődöt,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média