️ Sziasztok éjjeli baglyok, fenn van még valaki? :)

Mit is mondhatnék, egy parádés német játékkal indult el a 2024-es EB. A mi csoportunk kezdett, a házigazda német csapat 5-1 arányban brutális győzelmet aratott a kockás szoknyás skótok felett.

Jól látszik, hogy a német válogatott szépen átvészelte az átalakítás időszakát és egy összeszokott játékkal mutatkozott be a tornán. Ha ezt a tempót és csapatjátékot tudják nyújtani akkor jó esélyük lehet a legjobb négy közé jutásra. Nem lesznek könnyű ellenfelek a magyar csapatnak, össze kell kapnunk magunkat.

A skótokról sok jót nem tudok mondani, mintha nem is a pályán lettek volna fejben, szívben. Ha emlékeztek a selejtező utolsó skót meccsére ott azt mondtam hogy egy kiváló feltörekvő csapat. Ehhez képest a mai teljesítményük meg sem közelítette a korábbit.
Ebből viszont két dolog következik.

Egyrészt talán(?) könnyebb dolgunk lehet velük szemben ha Rossi mester bandája ki tudja használni a gyors kontrákat, jól láthatóan ez hat a skótok ellen. Másrészt egy Svájc és Skócia elleni fix pontszerző meccs jókerlap lehet a továbbjutásra.

De ne szaladjunk előre, izgalmas mérkőzés volt, várjuk a holnapi Magyarország - Svájc mérkőzést.

Jó éjt Vekkeresek és jó szurkolást holnapra!

️ A politikus csapat elment pihenni de mi itt vagyunk. Sziasztok, Karesz vagyok és kezdjük is meg az EB-t. Megvolt a kezdőrúgás, lássuk a Németország - Skócia nyitó mérkőzést.

És meg is volt a németek…

TARTU, EGYIK TÉMA A BIODIVERZITÁS VOLT. Csütörtökön kihelyezett értekezlet volt Észtoszágban, Tartuban, ahol egyik témaként jó, követhető gyakorlatokat mutattak be a biológiai sokszínűség érdekében…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média