Már készek a NATO tervei az ukrajnai bevonulásra?
A Bild németországi napilap tegnap címlapon hozta le, hogy a NATO-nak már konkrét tervei vannak egy ukrajnai invázióról. Jens Stoltenberg a szervezet…
𝗘𝘁𝗶𝗸𝘂𝘀 𝗹𝗲́𝗽𝗲́𝘀 𝗮 𝘃𝗶𝘀𝘀𝘇𝗮𝗹𝗲́𝗽𝗲́𝘀?
👉 Számtalan aspektusból találkozunk azzal a kifejezéssel, hogy adott jelölt visszalép abból a megbízatásból, amire a szavazatokat kapja. Azaz, a bizalom bezsebelése után, már a választók bevonása nélkül dönt sarkalatos kérdésben. Vajon mennyire etikus dolog ez? Nézzünk pár példát, hiszen van aki erről előre szól, de van, aki csak utólag döfi hátba a választóit.
👉𝗘𝗣 𝘃𝗮́𝗹𝗮𝘀𝘇𝘁𝗮́𝘀: Több listavezető, például Péter Magyar, Ungár Péter is jelezte, hogy a választók szavazatainak leadása után nem kíván EP képviselő lenni. Ez a lépés a kevésbé etikátlan, mert legalább előre felkészíti választóit arra, hogy AbOvo nem kíván élni a bizalommal. Ez csak akkor problémás, ha az egyszeri választó adott esetben személyi szimpátia alapján választ. Teszem azt Ungár Péter retorikája, személye megfelelő számára, de adott esetben a lista második helyezettje, aki valójában a mandátumot kapja, már nem. Joggal érezheti magát kényelmetlenül a voksoló, sőt akár el is gondolkodhat azon, hogy a listavezető személye helyett mást nem akar választani. Ebből az is következik, hogy a mag-pártválasztókat ez kevésbé zavarja, számukra az a lényeg, hogy az adott párt jusson be. Pont.
👉 𝗢̈𝗻𝗸𝗼𝗿𝗺𝗮́𝗻𝘆𝘇𝗮𝘁𝗶, 𝗽𝗼𝗹𝗴𝗮́𝗿𝗺𝗲𝘀𝘁𝗲𝗿𝗶: A leginkább etikátlan lépést talán Szaniszló Sándor 18. kerületi polgármester lépte meg 2019-ben. Jelöltként végigkampányolta MSZP zászló alatt a választást, a párt támogatását, a szavazók bizalmát el is nyerte a voksoláson. Szinte már másnap gondolt egyet "hirtelen", és mandátumostul, kerületestül átnyergelt a DK zászlaja alá. Mindezt nulla etikai vagy morális zavar nélkül. Ízlelgessük. Leadod a szavazatod párt színekre, tegyük fel még utálod is Gyurcsányt de balos vagy. Beszavazod polgármesternek MSZP színekben Szaniszló Sándort, majd a manus fénysebességgel már másnap átnyergel a DK alá.
👉 Természetesen még számtalan példát lehet felhozni a fenti, szerintem etikai határokat feszegető témára. Egy biztos, adott esetben a legtöbb szavazó úgy érzi, vagy érezheti, hogy a demokrácia, a döntés joga kerül zárójelbe ezen lehetőség által. Mert azt ne vitassuk, hogy a metódus nem sért jogszabályt. Ellenben a szavazók választási eredményének szimpla semmibevételét jelentheti.
👉 Másrészt felvet kérdéseket a mandátum sorsa is. Amikor voksolunk, akkor az adott személyt jogosítjuk fel bizalmunkkal a mandátumra függetlenül attól hogy lista vagy egyéni? Egyéni indulás esetén ez egyértelmű, a mandátum a manusé. De lista esetén, jogilag a pártot "illető" mandátumot a politikus úgymond lenyúlhatja? A demokráciában megszerzett mandátum személyes volta, befolyásolható-e a pártok, vagy a politikusok által?
𝗢̈𝘀𝘀𝘇𝗲𝘀𝘀𝗲́𝗴𝗲́𝗯𝗲𝗻 𝗮 𝘃𝗶𝘀𝘀𝘇𝗮𝗹𝗲́𝗽𝗲́𝘀𝗲𝗸𝗿𝗼̋𝗹 𝗺𝗶 𝗮 𝘃𝗲́𝗹𝗲𝗺𝗲́𝗻𝘆𝗲𝗱? 𝗝𝗼̈𝗵𝗲𝘁 𝗸𝗼𝗺𝗺𝗲𝗻𝘁𝗯𝗲𝗻!
#vekkerur
Már készek a NATO tervei az ukrajnai bevonulásra?
A Bild németországi napilap tegnap címlapon hozta le, hogy a NATO-nak már konkrét tervei vannak egy ukrajnai invázióról. Jens Stoltenberg a szervezet…
️ Facebook-oldalunkon minden nap követhető, merre jár a vidéki kocsi, miközben a Budapest utcáit járóval fővárosszerte lehet találkozni!
Magyar kézbe kerül a Román Telecom! A hazai vállalkozások terjeszkednek és haza hozzák a profitot! 💪🇭
Háború vagy béke? Mi vár Európára? És mi vár a magyarokra határon innen és túl?
Az világos, hogy Brüsszelben változásra van szükség. A változásnál pedig ott kell lennie az erdélyi magyaroknak is.…
A demokráciában az a csodaszép, hogy a Mi véleményünket is kutya kötelessége elfogadnia másoknak. Ezt dobta a gép gyerekek
Egy kis statisztika, mert szeretitek
Tegnap/tegnapelőtt Petim 72 trollt küldött a nyakunkra, akik a profiljuk alapján egyértelműen a digitális "seregének" tagjai. De olyan aranyosak voltak, a szemem…
10 ezer követőnkből sokszor csak 4-500 látja a posztunkat, többiek előtt rejtve marad. (teszteltük)
Köszi Facebook algoritmus!
Rendkívüli!
Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök lehet a következő magyar kutató űrhajós. (cikk kommentben)
#vekkerur