☝️Pedig az újranyitásnál mindent bevetett Vitézy: fúvószenekar, gőzmozdony és óriási ünneplés mellett hirdette ki a helyszínen, hogy a „vasútrombolásból a vasútépítés korszakába lép Magyarország”.
És…
Vitézy megmagyarázta a Mészáros féle tender 300 milliós odaítélését. Vagyis csak próbálta. Ilyen átlátszó dumát ritkán hallasz.
Az a lényeg hogy eleve csak 2 cég alkalmas a feladatra: V-híd és Switelsky. Utóbbi cég eleve NEM indult mert nincs elég kapacitása. Tehát maradt a Lölő féle ajánlat ami nyert.
Erre mondja Vitezy hogy nagyon sajnálja. Mert? Ha nincs másik cég akkor mégis ki? Vagy az jár a kis fejében, hogy dacból inkább nyerjen kulföldi cég csak ne a Lölő????
️VÉLEMÉNY?
Vitézy magyarázat:
Sokan joggal kérdezik, hogyan nyerhetett ismét egy Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó cég sínhegesztési közbeszerzést. Engem sem tölt el örömmel ez a helyzet, ezért fontosnak tartom elmondani, mi történt valójában.
A közbeszerzési eljárás még az előző kormány idején indult: a piackutatás márciusban kezdődött, a nyílt közbeszerzés felhívása április 3-án jelent meg az Európai Unió Hivatalos Lapjában, az ajánlat pedig még a jelenlegi kormány megalakulása előtt érkezett be.
Ennél azonban fontosabb, hogy eddig semmilyen olyan információt nem kaptam és nem találtam, amely arra utalna, hogy a közbeszerzés szabálytalan lett volna. Ha egy eljárás jogszerű, a fedezet rendelkezésre áll, és a feladatot el kell végezni, akkor egy kormány nem zárhat ki egy ajánlattevőt pusztán politikai alapon – még ha a közvélemény valószínűleg támogatná is ezt a döntést, szabálytalanul nem járhatunk el.
A valódi probléma inkább ott van, hogy miért csak ez az egy cég tett ajánlatot: mert az elmúlt években ezen a piacon gyakorlatilag megszűnt a valódi verseny.
Az ügyben részletes jelentést kértem a MÁV és a GYSEV vezetésétől. A GYSEV vezérigazgatója egyértelműen azt írta: „ A V-Híd Zrt. gyakorlatilag a magyar piacon szabad kapacitással egyeduralkodó.”
Ez nem egyik napról a másikra alakult ki. A MÁV korábban rendelkezett saját sínhegesztési kapacitással, de ezeket az elmúlt években fokozatosan leépítették. A korábban erre létrehozott MÁV-THERMIT Kft.-t 2015-re megszüntették, az önálló állami képességek eltűntek és magáncégekhez szervezték ki őket, miközben a piac néhány szereplőre szűkült.
Ma érdemben két vállalat képes ilyen munkák elvégzésére: a V-Híd és a Swietelsky. A legutóbbi GYSEV-tenderen azonban csak a V-Híd adott ajánlatot. A GYSEV tájékoztatása szerint a Swietelsky azért nem indult, mert nincs elegendő szakembere, és egy új eljárásban sem tudna ajánlatot tenni, pedig az eljárás elején még jelezte érdeklődését. Az egyajánlatos tendert látva is megkérdezte a GYSEV őket még egyszer, a vezérigazgató jelentése szerint: „Az ajánlat bírálata során kértünk a Swietelsky Vasúttechnika Kft-től információt arról, hogy miért nem adott ajánlatot. Azzal indokolta, hogy nagyon kevés szakembere maradt és a saját kivitelési munkáihoz is szűkös a mostani kapacitásuk és egy újbóli eljárásban sem tudnának ajánlatot adni.”
Ezeket a munkákat ugyanakkor nem lehet elhalasztani. A sínhegesztés nem kényelmi beruházás, hanem a vasúti közlekedés biztonságának alapfeltétele. Ha a szükséges karbantartások elmaradnak, annak az utasok látják a kárát. Ahogy a GYSEV vezérigazgatója fogalmaz mai jelentésében: „A pálya forgalombiztonsága érdekében, az átmeneti időben mindenképp szükségünk van külső kapacitás igénybe vételére, ezért került a közbeszerzés kiírásra.”
Ezért a már folyamatban lévő közbeszerzési eljárást nem állítottuk le. A döntés nem azért született meg, mert ez a helyzet kívánatos, hanem azért, mert jelenleg nem volt más szereplő, aki a szükséges munkát időben el tudta volna végezni.
Ezzel együtt teljesen egyértelmű számomra, hogy ez az állapot nem maradhat fenn.
Arra kértem a GYSEV vezetését, hogy gyorsítsák fel a saját sínhegesztési kapacitás kiépítését. Ez már megkezdődött, de képzett szakemberekre, speciális eszközökre és időre is szükség van. A cél az, hogy 2027-től már jelentősen kisebb legyen a külső vállalkozóktól való függés. A GYSEV a korábbi pályahálózatán 70%-ban saját erőből végezte a hegesztést, de a tavaly MÁV-tól átvett pályahálózat miatt kellett jelentős külső kapacitásra támaszkodnia idén - de ott legalább van alap, amire építkezve a kiszolgáltatottság megszüntethető.
Ugyanezt a feladatot rendeltem el a MÁV-nál is. Megkezdődött a saját sínhegesztési képesség visszaépítése: folyamatban van a szükséges eszközök beszerzése és a tanúsított szakemberek felvétele, 20 fő hegesztői létszám felvételére már engedélyt is kapott a MÁV-csoport.
Megértem azok felháborodását, akik azt látják, hogy ismét egy Mészáros-érdekeltség nyert közbeszerzést. De az igazi botrány nem ez az egy szerződés, hanem az, hogy odáig jutottunk: egy stratégiai fontosságú állami feladat ellátásában ennyire kiszolgáltatottá vált az ország.
Ezen nem egyetlen tender újraindítása változtat, hanem az, hogy visszaépítjük az állami vasúttársaságok saját szakmai kapacitásait, valódi versenyt teremtünk a piacon, és megszüntetjük azt a függőséget, amely az elmúlt években kialakult.
☝️Pedig az újranyitásnál mindent bevetett Vitézy: fúvószenekar, gőzmozdony és óriási ünneplés mellett hirdette ki a helyszínen, hogy a „vasútrombolásból a vasútépítés korszakába lép Magyarország”.
És…
Mekkora fogyasztáscsökkenést tudott elérni a kormány a vészhelyzeti felhívásokkal?
👉 Miután az erről szóló közbeszéd kezd teljesen letérni a szakmai ösvényről, összeszedtem és elemeztem a valós…
Lehet egy melléküzletág a válság kulcsa?
A XX. században több magyar nagyvállalat is úgy vészelte át a gazdasági visszaeséseket, hogy új tevékenységeket indított a meglévő erőforrásaira építve.
A…
5:12-kor ébresztett a fiam.
“Apa, ma van a meccs!”
Annyira izgatott, hogy nem tudott tovább aludni.
Ma a Fradi a Real Madridot fogadja Budapesten, viszonylag ritkán van az életben, hogy a két kedvenc…
köszönöm a Párt áldozatos munkáját!
Marco Rubio jelentette be a minap, hogy...
„Ha Ceuta valóban közös európai felelősség, akkor miért támadták Magyarországot vagy a lengyeleket e témában éveken át?”
Itt az e heti EU-s áttekintés:
A miniszterelnök a pénteki Kormányinfón az előző kormányokat hibáztatta az energiaválság súlyosságáért, és egészen konkrétan azt mondta: „nem építettek tárolókapacitásokat”.
A valóság az, hogy jelenleg…