WITTNER MÁRIA:

"Amikor Tutsek bíró kimondta a halálos ítéletemet arra gondoltam, hogy meg kell oldjam a fiam sorsát, aki 1955-ben született. Végrendeletet írtam, hogy akasztásom után jó helyre adják örökbe. Isten úgy akarta, hogy túléljem.
20 éves voltam amikor letartóztattak.
21 éves amikor halálra ítéltek.
Krisztusi korban szabadultam, 33 évesen.

Amíg csak élek és beszélhetek nem teszek mást, mint hirdetem '56 eszméit."

Wittner Mária: Beszélő

Komoly döbbenet ült sápadt, kicsi arcán
Amikor belépett a beszélő ajtaján.
Kutatva kereste kíváncsi szemmel,
Édesanyám, vajon merre lelhetem.
Egy pillanat! S feltűnik Édesanya képe,
Öröm költözött ekkor bánatos szemébe.
Megáll a rács előtt, félszegen, csendesen,
Tűnődő szemmel néz reám kedvesen.
Néha elmerengve lehajtja kis fejét,
Mélységes bánat ül gyönyörű kis szemén.
Anyu, gyere haza, nagyon várlak téged,
Takarítani is segítenék néked.
Összeszorul szívem, fátyolos lesz szemem,
Tűnődve számolom az elmúlt éveket.
Várjál, kicsi fiam, az idő lassan lejár.
Egyszer csak hazajő szerető Anyukád.

(Kalocsa, 1970. március)