🇺🇦🇭🇺🇪🇺🌐”Felfüggesztette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az úgynevezett aranykonvoj-ügyben indított nyomozást, miután a Magyarországon elvégezhető nyomozati cse ...

”Felfüggesztette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az úgynevezett aranykonvoj-ügyben indított nyomozást, miután a Magyarországon elvégezhető nyomozati cselekményeket befejezte. A NAV közlése szerint az eddigi vizsgálat nem támasztotta alá bűncselekmény elkövetését, az eljárás végleges lezárásához azonban még szükség van az osztrák hatóság jogsegélykérelemre adott válaszára.”

„Erdoğannak inkább egy tangát kellett volna ajándékoznia neked. Akkor nem tűnt volna olyan furcsának.” – ezt írta egy török üzletember Magyar Péter posztja alá, amelyben a neki ajándékozott fegyverrel…

Nem a pénz zavarta, hanem az, hogy kevés jutott neki. És a hatalom… az a mámorító érzés… s bár a csúcson ritkás a levegő, de az ő forradalmi tüdejük bármit kibír.

Hont András gyűjtése nyomán
A mostani Tisza első vonala a NER harmadik-negyedik vonala volt. Vagyis a nagy rendszerváltás voltaképpen egy ravasz testcsel volt azoktól akik a NER-ben már nem jutottak…

Hihetetlen a mi péterünk!

Minden hónapban hazahozza az 'ezermilliárdokat'!

Már várjuk az augusztust, hogy akkor is hazahozza. Bár azt hittük, hogy ezt már múlt hónapban megtette, de sabaj.

Amit nem…

A szociális és családügyi minisztérium helyettes államtitkára szerint az eutanázia, az abortusz és a nemváltás ALAPJOG.
Csomagoljunk vagy megvédjük hazánkat ezektől a vérszívóktól?

Bár Magyar Péter korábban azt mondta, hogy a kormányból idén nyáron senki nem fog nyaralni, most ő maga büszkén oszt meg fotókat a török riviéráról, ahol a NATO-csúcs után pihen.

Ennél azonban sokkal…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média